A méhészek a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatást 2020. február 1-től, míg a Magyar Méhészeti Nemzeti Programon keresztüli támogatást február 20-tól kérelmezhetik. A tavalyi év végén változott a 29/2019. (VI. 20. ) AM rendelet a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról, amelynek köszönhetően 2020-ban 700 millió forintra emelkedett a támogatás keretösszege, ami így jelentős mértékben járulhat hozzá a méhészeti tevékenység jövedelmezőségének javításához, a méhtartási kedv fenntartásához. A méhészek a támogatási kérelmet a korábbiakhoz képest korábban, 2020. február 1. és 28. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz, az erre a célra kialakított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül. A kérelmeket legkésőbb 2020. május 31-ig elbírálják, a méhészek így már a szezon kezdetén hozzájuthatnak az igényelt támogatáshoz. fotó: Tavaly decemberben jelent meg a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján igénybe vehető támogatások végrehajtását szabályozó 57/2019.
000 forint de legfeljebb az eszköz értékének 50%-a aggregátor vagy robbanómotorral meghajtott áramfejlesztő: a korábbi 8 kW-os maximális teljesítmény el lett törölve, a támogatás mértéke 3 kW-ig 65. 000 forint 3 kW felett 130. 000 forint vagy az eszköz értékének 50%-a Méz és méhészeti termékek kinyeréséhez szükséges új eszközök: mézkrémesítő kerethuzalozó kapocsbelövő kompresszor virágpor szárító virágpor tisztító fagyasztóház (hűtő gépészettel együtt), vagy fagyasztókonténer (hűtő gépészettel együtt), a támogatás mértéke 1. 000. 000 forint de legfeljebb az eszköz mértékének 50%-a, min. 80 méhcsalád A varroa elleni alternatív védekezés támogatása a TIR be bejelentett méhcsaládszám alapján igényelhető Ha a kérelmező az adott végrehajtási időszakban nem a teljes méhcsaládszám alapján igényel támogatást, vagy a következő végrehajtási időszakban több méhcsalád számmal rendelkezik, akkor a támogatás a következő végrehajtási időszakban a méhcsaládszám-különbözet alapján igényelhető. Egy higiénikus alj támogatásának mértéke a beszerzési ár 50%-a, de legfeljebb: normál higiénikus alj esetén 3000 forint/db, virágporszedős alj esetén 4000 forint/darab gyógyszer- cukor, támogatás méhcsaládonként – számla alapján – legfeljebb 1600 forint összegű támogatás igényelhető, amelyből a méhészetben használatos gyógyhatású készítményekre és a cukor, cukorlepény, ipari fondant beszerzési költségére méhcsaládonként legfeljebb 1200 forint összegű támogatás igényelhető.
(XII. ) AM rendelete 18. ("A kereskedelmi forgalomban kapható mézek vizsgálatának támogatása") jogcímének megfelelően, a 2019/2020-as támogatási időszakban is elvégeztette a közforgalomban lévő mézek fizikai-kémiai vizsgálatát, melynek eredményeit az alábbiakban adjuk közre. … Bővebben →
Agrártámogatások A méhészek számára elérhető gyógyszer-cukor támogatás beadási határideje megváltozott, így a korábbi április eleji határidő május végére módosult. Az agrárminiszter megjelent és hatályba lépett 12/2020. (IV. 3. ) AM rendelete alapján 2020. május 31- re módosult a méhészek által igénybe vehető gyógyszer-cukor támogatás beadási határideje. A jogszabály az 57/2019. (XII. 14. ) AM rendeletet módosította, amely egységes szerkezetben ide kattintva elérhető. Keressen eladó új, használt és demó gépeink, valamint a számtalan apróhirdetés és szolgáltatás között az Agrárpiactéren! Akkor regisztráljon, és iratkozzon fel hírlevelünkre. Ezt követően rendszeresen elküldjük önnek a legfrissebb tartalmakat. Regisztrálok Keressen eladó új, használt és demó gépeink, valamint a számtalan apróhirdetés és szolgáltatás között az Agrárpiactéren!