A stáblista végén szerepel egy terjedelmes lista a főbb utalásokról és felhasznált művekről, valamint a szuper filmzenéről, ezt érdemes megvárni. Nagyon ajánlott. Népszerű idézetek Nocharity 2019. április 29., 04:33 – Magányra volt szükségem. Ilyenkor mindig a hegyekbe megyek. Csak tudnám, miért jövök vissza egyáltalán… – A pia miatt. – Ja, végül is reális. Hasonló filmek címkék alapján
Gyermekkori traumák, családi kapcsolatok, álom és valóság közötti átjárások és mindennek a lélektani vetületei. Azzal, hogy Ruben Brandt egy pszichológust alakít, nagyon sok lehetőséget kap a sztori arra, hogy ne a felszínét, hanem ennek a rablássorozatnak a tudatalattiját kapargassuk, és az animáció azért tökéletes formátuma ennek a történetnek, mivel ezzel hihetetlen szemléletes üzenetet tud nekünk közvetíteni. Az egyetlen túlzás talán a nagyon éles hangvágásokban mutatkozik meg, ahol az őrület és a jump scare-eknek szolgáló hirtelen hangrobbanások a fejünket leviszik, amivel bár remekül ugrasztják le a vászonról a festményeket, mégis túl direkt módon hatnak. Ha a hangot megemlítettük, muszáj a zenéről is beszélni, ami tűpontos és remek. A Kis kece lányom és Britney Spears Oops i did it again című számának átdolgozásai zseniálisak. Ez az alkotás teljes mértékben kimaxolja mindazt, amiért érdemes animációs filmet csinálni: görbe tükröt állít a mai social media megszállott, tapló múzeumlátogatók elé, akik divatból fotózzák az alkotásokat, miközben a mögöttes tartalmukról megfeledkeznek, valamint kicsit mélyebbre ás az egész művészethez való hozzáállásunkban, ahol pont annyi fogódzót ad, amennyi ennek az intelligens alkotásnak a megértéséhez szükséges.
Ruben Brandt ( Rubens + Rembrandt, világos) egy pszichoterapeuta, aki művészetterápiával gyógyít. Módszere szerint ha művészi alkotásban meg tudod fogalmazni egy pszichés problémád, akkor ezzel az fizikaivá válik, így birtokolni és ezáltal kontrollálni tudod (de jó is lenne... ) A terápiára leginkább bűnözők járnak, illetve Ruben Brandt maga is pszichés zavarokkal küzd, álmaiban híres festmények alakjai meg akarják ölni, így aztán a terápiára járó bűnözők ellopják neki a rémálmaiban megjelent műalkotásokat, hogy birtokolhassa őket és ettől meggyógyuljon. Amikor kritikát ír az ember, óhatatatlanul a saját ízléséhez igazítja a szempontokat, amelyek alapján értékel – miközben megpróbálja úgy beállítani, mintha objektív lenne. Az olvasó meg végig azon drukkol (esetleg meg is nézi rögtön a kritika végét), hogy akkor most ez vagy az végülis tetszett az illető kritikusnak vagy nem. Arról nem is beszélve, hogy az internet korában már bárki lehet kritikus, emiatt a műfaj eléggé leértékelődött.