Nincs a végén (X), hisz senki nem fizetett érte, mégis vásárlásra buzdít. Nem baj, kell ilyen is… Nem tudom, megvan-e nektek az a jelenet, amikor az egységnyi vásárló áll a szupermarket zöldség-gyümölcs osztályán, kezében két csomag paradicsommal. Az egyiken az áll, hogy származási hely: Magyarország, a másikon pedig egy másik európai ország neve szerepel. A vásárlók egy része észre sem veszi ezen apró, mégis fontos különbséget. Mások mérlegelnek. Melyik olcsóbb, melyik szebb, érettebb, illatosabb? Melyik tetszik, melyik kevésbé? És megint mások számára nagyon satnyának kell lennie a hazai árunak ahhoz, hogy ne azt tegyék a kosárba. Hogy miért beszélek én most erről? Mutatom! 2010-06-14 07:00:00 A szedegetős nem egy meghatározott horgászmódszer, hisz lehet úszózva, fenekezve, de akár pergetve is űzni. A lényeg nem a módszerben, sokkal inkább a halfogás tempójában van. "Szedegetni" kell a halat, szépen, ütemesen. Apró keszegek percenként a bolognai végén. A jól elkapott óra a nádas előtt ülve, amikor negyedóránként köszön be egy-egy ponty, gyönyörű kapást, majd nagy ribilliót produkálva.
Egy úszós csukázó motyóval eredményesek lehetünk a legkülönfélébb mélységgel rendelkező tavakon, holtágakban, folyók langóiban, visszaforgóiban, lassan áramló részein is egyaránt. Különösebb felszerelés igény nincs sem a bottal, sem az orsóval kapcsolatban, egy átlagos, vagy annál nehezebb 3 méteres, vagy afölötti úszós, vagy fenekező készség tökéletesen megteszi. Orsónk fékje pedig ne tapadjon le soha, ezen mindig sok múlik. Zsinórunk 0, 25-ösnél ne legyen vékonyabb. Ez a méretű monofil jól dobható, kevésbé hajlamos a gubancolódásra és ereje révén a testesebb csuka is szák fölé irányítható egy vele szinkronban lévő előke alkalmazásával Szerencsére úszóból bőséges választék áll a rendelkezésünkre. A csukázó úszó teherbírását mindig a csalizásra használt csalihalak méretétől tegyük függővé. Átlagos 7-12 centis halacskákhoz elegendő a 12-15 grammos úszóméret, 15 cm fölötti csalihalhoz a 20, esetenként a 30 grammos úszóméret az ideális. Az Energofish rablóhalas úszóválasztékának egy aprócska töredéke A 10 grammos úszóméret kisebb élő, vagy élettelen halhoz, halszelethez passzol A 20, vagy 30 grammos Joker úszók tökéletes választásnak bizonyulnak a legáltalánosabban használt tenyeres csukás élő csalikhoz, pl.
Mick Brown egyike Anglia legismertebb horgászainak, hisz hosszú idő óta jelennek meg cikkei az ottani horgászlapokban. Ha ez az úriember csak annyi csukát fogott volna, ahány a róla készült felvételeken látható, már az sem semmi, de tartok tőle, hogy "fogási naplójában" annál is több szerepel e nemes ragadozóból. Nem kell persze ettől hanyatt esni - senkitől sem kell - de az biztos, hogy emberünk tud valamit a csuka horgászatáról. Nos, Mick Brown volt az, aki a FOX Guide to Modern Pike Fishing című kiadványában, a Pike&Predator magazinban és néhány egyéb angol sajtótermékben remek összefoglalóját adta a különböző élő- és döglött halas módszerekhez használatos végszerelékeknek. Nem talált fel különleges dolgokat - azért néhány ügyes trükk akad bennük - de az általa összeállított anyag remek kiindulási alap ahhoz, hogy valaki a legkülönbözőbb körülmények közt is alkalmas, fogós végszereléket tudjon összeállítani. Mindehhez, tán mondanom sem kell, a FOX rablóhalas termékpalettáján megtalálható minden szükséges kellék, kiegészítő.
CSUKÁZÓ SZERELÉKEK MÓDSZEREK A csukát úszós, fenekező vagy pergetős módszerrel szokták meghorgászni. Ez a három technika eltér egymástól, úgyhogy nézzük külön külön a felszereléseket, csalikat. Szerintem aki a csukázást elkezdi az a partonülős, úszós vagy fenekező módszerrel vág bele. Ezért ezeket fogjuk kivesézni elsőként. A szükséges felszerelések egy 2-3 méter közötti, közép parabola akciós, 50-100g dobósúlyú orsó 40-es vagy 50-es dobbal kitűnő választás, 0, 35-ös kb. 13-15 kg szakitoszilárdságú monofil zsinór, vagy ha a bot gyűrűi engedik akkor 0, 20-0, 25-ös fonott zsinór megfelelő. A horog választásban megoszlanak a vélemények, hogy az 1 vagy a 3 ágú horog a megfelelőbb, szerintem jó mindkét lehetőség, nyeletésnél az 1 ágú horoggal horgászók esetleg várjanak kicsit többet a bevágás előtt, hogy biztos legyen az akasztás. Ezeknél a szereléknél mindig használjunk acél vagy kevlár előkét. Van még egy kis kitérő a szerelék elkészitése előtt, a lékhorgá fontos dolog ha a jég 10 centiméternél vékonyabb ne próbáljunk rámenni mert veszé a jég vastagsága megfelelő akkor vagy fejszével vagy erre a célra kialakitott fúróval vághatunk léket.
a kárászhoz. A hosszú antenna jól láthatóvá és nyomon követhetővé teszi a sokszor maszatolós, elhúzódó kapások folyamatát A tartós, poliuretán hab testű úszókat részesítem előnyben a balsafákkal szemben. A balsáénél jóval keményebb az anyaguk, kevésbé sérülékenyek, a vizet nem eresztik át, ellenállnak a tartós igénybevétel során fellépő fizikai sérüléseknek. Poliuretán hab test, kemény lakkréteggel fedve Mint említettem, a klasszikus úszós szerelék amennyire egyszerű, annyira eredményes is mind a mai napig. A szerelék eszközigénye valóban kevés, csak úszóstopperként funkcionáló gumiütközőre, kettő forgókapocsra és ólomsúlyra van szükségünk. Az ólomsúly típusa nem befolyásolja a szerelék működését, lehet fix, vagy csúszó is. A 0, 25-ösnél nem vékonyabb főzsinórra fűzött gumi stopperekkel állíthatjuk be az úszó-előke közötti távolságot, vagyis az eresztéket. A CXP L-es méretű stoppere garantálja azt, hogy úszónk nem fog elmozdulni előre beállított helyéről A két darab stopper közé helyezett biztonsági kapocs, vagy forgókapocs lehetővé teszi az azonnali gyors úszócserét, lehetőségünk van ezáltal a szerelékünk átvariálására rövid időn belül.