Vannak dolgok, amikr�l nem lehet besz�lni. Amiket csak �nmag�val int�zhet el minden ember. A f�k levelei tavasszal �jra kihajtanak �s �sszel �jra lehullanak. A vir�gok �jra kinyitnak �s �jra elhervadnak. �jra j�n a tavasz, �jra j�n a ny�r, �jra j�n �sz �s �jra j�n t�l. �s te term�szetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne m�sk�nt, mert �gy van ez j�l. Mi�rt vagy �gy k�ts�gbeesve teh�t, hogy �jra el�lr�l kell elkezdd az �letedet? Hamarosan r�j�ssz, hogy ami benned f�j, (... ) csup�n eml�kez�s. �s mert eml�kez�s, nem is f�j tal�n. Mert sz�p az, hogy mindez volt, �s �gy volt, ahogyan eml�kezel r�. J�, hogy van mire eml�kezz, ami sz�p. Valaki majd az �letembe l�p, aki sz�zszor t�bb, mint az �letem. Van itt egy �lmom: k�l�n�sen sz�p, �s k�l�n�sen, m�gis f�j nekem... A bar�ts�g oka nem lehet v�letlen, sem az egym�sra utalts�g. M�g kev�sb� az azonos vil�gn�zeti be�ll�totts�g vagy politikai c�lkit�z�s. A bar�ts�g oka egyed�l a bar�ts�g maga. Az ember besz�l... de amit �rez, az az igazi. �s �rja meg, hogy nagyon hossz� volt a t�l, de most m�r v�ge van, �s a juhok is b�r�nyoznak m�r, �s... �s �rja meg, hogy �n is v�rom m�r, hogy visszaj�jj�n onn�t... �s hogy... lehet, hogy ott minden sokkal szebb, mint itt, de itt most m�r tavasz van, ezt �rja meg, hogy tavasz van, �s... a vir�gokr�l �rjon neki, meg a madarakr�l, meg hogy este... �rja meg, hogy egy kis �k�rszem f�szket rakott a t�zifa k�z�tt, �s m�shonnan kell vegyem a f�t, �s hogy m�r csak � hi�nyzik egyed�l... ezt �rja meg, Birtalan b�csi.
"Mert mi fontos? Az élet. Más semmi, csak az az egy. Az élet: a nyugodt és megelégedett élet, melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő. Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az. A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt. Félelmet, hogy egyszer véget ér. A nyugalom az maga a végtelenség, bölcs, szelíd, emberséges élet: úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember. " (Wass Albert)
Olykor megharagudván Ördöng gonoszságain, Isten-nyilát hajított alá az ÚR a földre. Máskor meg csillagba ütközött az égi szekér kereke, s a szekér derekából aláhullott hatalmas dördüléssel egy Mennykő. Békés, szelíd nyári éjszakákon Boldogasszony alászállott a földre a maga saját szekerén, a Kis Göncölön, s hozott az emberiség számára gyógyító növényeket és jó gondolatokat. Mióta Ördöng leánya, Kincs rászabadította a földre a maga gonosz szolgáit, Gyűlöletet, Irigységet, Háborúságot és a sokféle betegségeket, az emberiség nagy tanítómestere, Világügyelő kénytelen volt bujdosásba menni. Senki sem tudja, hogy hol rejtőzködik. Senki, kivéve a legöregebb pásztor, a táltos maga. Ő az egyetlen titoktudó, s amikor ő eltávozik a földi életből, utolsó leheletével megsúgja utódjának a titkot. Így aztán nemzedékről nemzedékre száll a titok tudása, hogy az emberiség egyetlen reménye soha el ne vesszen. Magányos éjszakán, kint a végtelen pusztán egy öreg pásztor megsúgta nekem is a szent titkot. A búvóhely, ahol Világügyelő, a nagy tanítómester várakozik türelemmel, amíg az emberiség megleli végre a hozzá vezető utat, ez a titokzatos búvóhely nem egyéb, mint az emberi szív maga.
WASS ALBERT KÉPES IDÉZETEK
És, mindeközben rontókká válunk... Rontókká, akik nem csak saját bolygójukat, de utódaik jövőjét is ellehetetlenítik. Már megkezdődött a - meg nem állítható, de még lassítható - visszaszámlálás... 2018-10-11 21:08:40, csütörtök Hűvös lett és tüzet gyújtottak. A tűz mellé kiterítették a bundát, s elhevertek rajta. Az égbolt megtelt csillagokkal, s később feljött a Hold. Ő a leány ölébe hajtotta fejét, s a leány énekelt. (... ) Reggel kergetőztek a harmatos fűben, mint az őzek. Aztán megferedtek a forrás vizében. Locsolták egymást és kacagtak, és az erdő csengett a kacagásuktól és a fák, a mókusok, a madarak, akik látták őket, csodálkoztak, és boldogan kérdezték egymástól: visszatért-e a világ kezdete? A boldog idő? Wass Albert 2018-09-20 21:47:31, csütörtök Vass Albert szép őszi gondolatai... Valahol már az ősz dalolgat, és hullanak a gesztenyék, vad szél-fiuk lombot karolnak, s kacagva hintik szerte-szét, valaki jár a szürkületben, s szívében őszi dal fakad, valaki búcsúval köszönti a messze-szálló darvakat, valaki áll a fenyves alján, s a szeme könnyel lesz tele... szél sír a park arany-avarján, s koppanva hull a gesztenye.