Ferihegyen újranyílhat az 1. terminál, a 3. építése 2025-ben kezdődhet A kellően változatos légitársasági körnek és utazóközönségnek köszönhetően a régió más reptereinél gyorsabb forgalomnövekedést vár Chris Dinsdale, a Budapest Airport Zrt. közelmúltban kinevezett új vezérigazgatója. Az adott interjúban elmondta, hogy 2025-ben kezdhetik el az új utascsarnok megépítését, addig egy móló hozzáépítésével ideiglenesen megnyitnák az 1. terminált. A tervezett parkolóház kicsit más helyszínen épül meg, helyére egy komplex tömegközlekedési csomópontot terveznek, amely a leendő vasútállomással is össze lesz kötve.
Szerző: | 2014. 06. 26 | Egyéb | Nekünk most kellett egy gyors, ingyenes, telepítést nem igénylő megoldás arra, hogy 30 képernyő képet egy PDF-be mentsünk. A Google segített megtalálni a megfelelő eszközt, amit most mi is megosztunk. 🙂 A JPEG to PDF könnyen kezelhető, telepítés nélkül is használható program, amelynek a segítségével pillanatok alatt készíthetünk több JPEG fájlból egy PDF dokumentumot, vagy éppen minden egyes JPG képből egy PDF fájlt. A program az eredeti JPEG/JFIF formátumon felül ismeri a JPEG2000 (. J2K és JP2) fájlokat is, így ha ilyenekkel rendelkezünk, az sem jelent problémát. A használata nagyon egyszerű, akár a fogd és dobd módszerrel is ráhajigálhatjuk a listára a felhasználni kívánt JPEG képeket, majd meg kell adnunk, hogy egyetlen PDF fájlba szeretnénk-e integrálni minden képet, vagy inkább külön-külön PDF állományokra vágyunk. A képek sorrendjét (leendő PDF fájlunk oldalainak sorrendjét) átrendezhetjük, új fájlokat adhatunk listánkhoz, vagy törölhetünk belőle.