Említettem a visegrádi országokat, azt gondolom, hogy Közép-Európa országai előtt, így Lengyelország és Magyarország előtt is, sok érdekes perspektíva áll. A következő az az európai szintű együttműködés. Lengyelország és Magyarország is 1000 éve európai állam és szeretnénk is Európában maradni. Azonban mi máshogyan tekintünk az európai intézmények működésére, máshogyan képzeljük el az Európai Unió működését. Varsó és Budapest is úgy képzeli el az uniót, mint szuverén országok szövetségét, ahol a kis és közepes országokat nem veszik semmibe az erős országok. Magyarországnak és Lengyelországnak hasonló a hozzáállása a történelemhez, hagyományhoz és értékekhez. Szeretnénk, ha az Unió tiszteletben lenne tartaná az identitásunkat és a kultúránkhoz és hitünkhöz való viszonyunkat. Egy igaz barátság köt minket össze, amely kiállta az idő próbáját. Beszélgetett: Marcin Bąk
A lengelek ezzel szemben – történelmi tapasztalataik okán – semmilyen szinten nem szeretnének orosz kapcsolatokat. Ők inkább cseppfolyós gáz-terminálokat építenek, hogy ne kelljen az egyébként elsőre kézenfekvő orosz gáztól és olajtól függeniük. Mert bizony ők nem üzletet látnak, hanem függőség viszonyt. Magyarország inkább a pragmatikusabb német megközelítést alkalmazza, de közben azért odafigyel arra, hogy dél-nyugati irányból azért az LNG (cseppfolyós gáz) is rendelkezésre álljon, és persze minden erővel támogatja a fekete-tengeri román kitermelésből származó olaj- és gáz is megérkezhessen, akár felhasználásra, akár tranzit-céllal. Ezt a kis kitekintőt csak azért tartjuk fontosnak, mert a politikában nem úgy működnek a dolgok, mint ahogy azt a cím sejteti; a lengyel és magyar kapcsolatok jól működnek – ennek szintén történelmi okai vannak! -, és annak ellenére működnek jól, hogy az oroszokhoz való viszonyulás kérdésben nincs feltétlen egyetértés! Csak egy megjegyzés: valószínű, hogy nagy volt az ijedtség, mert Putyin éppen a napokban jelentetett meg egy írást, ami jobbára arról szólt, hogy ideje elfelejteni az ideológiaia marhulást, nézzük azt, hogy mi lenne jó mindenkinek!
Termékeink leginkább az építőiparhoz kapcsolódnak, de emellett élelmiszereket, gyógyszereket, autóipari alkatrészeket és kozmetikumokat is szállítunk. Nyáron kifejezetten sok görögdinnyét viszünk a lengyeleknek, tőlük pedig sok útszóró sót hozunk, hogy mindenki biztonságosan közlekedjen" – mondta Müller Ádám. A Variola Zrt. vezérigazgatója azt ajánlja a magyar cégeknek, hogy keressenek lengyel partnereket, mert európai viszonylatban a lengyel sofőrök megbízhatóak, mind az áru biztonságát, mind a tájékoztatást illetően. "Lengyel ajkú kollégáink baráti kapcsolatokat teremtettek az itt töltött évek során. A nemzetközi szállítmányozásban részt vevő vállalatoknak tanácsoljuk, hogy ellenőrizze a partnereit az aktuális fuvartőzsdéken vagy kockázatértékelő cégekkel. A közösségi médiának köszönhetően hamar kiesnek a rossz fuvarosok, nagyon sok fórumon véleményt lehet formálni" – tette hozzá a szakember.
És azt, hogy megtörtént a lehetetlen, és a gyerekeknek meg a szüleiknek is őrülten hiányzik a rendes iskolába járás? Rackowski mester válasza: Bár a mester tud kifejezetten filozofikus is lenni: Az egyszerűbb fajta, ám annál ütősebb viccelődés sem áll távol tőle: De sok a szöveg, és kevés a kép, úgyhogy a lengyel-magyar barátságra tekintettel most abbahagyom, azzal, hogy akinek hozzánk hasonlóan megtetszettek a mester karikatúrái, az itt lent a cikk végén egyben átnézhet egy csomót, köztük a fentieket. A cikk nem jött volna létre, ha nem kapunk remek tippet a Polonia Nova nevű magyarországi lengyel kulturális szervezettől. A mester műveit a Fundacja Przekrój hozzájárulásával közölhettük, köszönjük szépen! A Microsoft és a partnerei kompenzációt kaphatnak, ha Ön vásárol valamint az ezen az oldalon elhelyezett ajánlott hivatkozásokat követve.
Az 1330-as évekre Károly inkább arra törekedett, hogy kibékítse a cseheket és a lengyeleket, ez 1335-re sikerült is, de ekkor már III. Nagy Kázmér uralkodott. Négy évvel később Kázmér felesége, Anna váratlanul, fiúutód nélkül elhunyt, ezért Kázmér és Károly abban állapodott meg, hogy ha előbbi örökös nélkül hal meg, a trón Károlyra vagy fiára száll, viszont ezért kötelező visszaszerezni az időközben elveszített lengyel területeket (Balti-tenger partja). Ebben a korszakban játszódik az egyik legnépszerűbb lengyel történelmi filmsorozat, melynek magyar szinkronizált változata (Koronás sas) itthon az M5 csatornán látható. III. Kázmér 1370-ben bekövetkezett halála a Piast-dinasztia végét is jelentette. A megállapodás értelmében I. Lajosból (Magyar Lajos – Ludwik Węgierski néven) lengyel király lett, de ő inkább anyjára bízta birodalma ezen felét. Erzsébet viszont nem örvendett nagy népszerűségnek, mivel inkább a kislengyel nemzetiségekkel kereste a kapcsolatot, kiváltva ezzel a lengyel nemesség haragját.
I. Miesko (forrás: Wikipédia) Hasonló folyamatok játszódtak le Magyarországon is, Géza fejedelem, majd I. (Szent) István vezényletével. A koronázásokhoz kötődik Hartvig püspök legendája, aki szerint II. Szilveszter pápa eredetileg Mieskónak készítette a fejdíszt, de egy angyali látomás hatására inkább úgy döntött, hogy az I. István nevében érkező Asztrik püspöknek adja azt. Az Árpád- és a Piast-dinasztiát – így a magyar és a lengyel államot – az elkövetkezendő évszázadokban családi kapcsolatok fűzték össze. Géza fejedelem lánya, Judit lett I. Boleszláv felesége. Gyermekük, Bezprym herceg a Balaton-felvidékre menekült, egyes történetírók szerint Veszprém városa róla kapta a nevét. Fordított utat járt be három magyar herceg: András, Béla és Levente, akik aztán a lengyel király közreműködésével tértek vissza Magyarországra. II. Miesko lányát, Richezát I. Béla királyunk vette el. Ebből a házasságból született többek között I. Géza és Szent László is. Utóbbi fogadta be II. Boleszláv királyt, miután őt kiátkozta a pápa.
Szeretett halottunktól 2021. július 16-án 14. 30 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában veszünk végső búcsút. Emléke örökké szívünkben él. A gyászoló család Pietas Kft. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SURÁNYI ISTVÁN életének 70. évében, örökre megpihent. Végső búcsúztatása 2021. július 16-án 9. 00 órakor lesz a nagykörűi temetőben. Örök az arcod, nem száll el szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad. Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordozunk, némán, csendesen. Szerető családod Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. RÁBIK JENŐ a szolnoki MÁV Kórház volt szülész-nőgyógyász főorvosa, életének 90. június 28-án elhunyt. Temetése Szegeden az alsóvárosi temetőben 2021. július 15-én 11. 00 órától lesz. A búcsúztatója Szolnokon az Eötvös téri katolikus templomban 2021. július 16-án 17. 00 órától kerül megrendezésre. Szívünkben mindig velünk marad. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy GUTHNÉ LÉVAI ÁGNES a rákócziújfalui Herman Ottó Általános Iskola volt tanára, igazgatóhelyettese 47 éves korában 2021. július 5-én örökre itt hagyott minket.
A török uralom alatt a barátság a lengyel királyok és az erdélyi fejedelmek között szövődött tovább, amit Báthory István fejedelem tetőzött be, amikor 1576-ban, a Jagellók kihalása után király nélkül maradt Lengyelországban őt választották uralkodóvá. Később a Habsburg uralom elől menekülő kurucok többek között megint Lengyelországban találhattak menedéket, Rákóczi is oda szökött a bécsújhelyi börtönéből, mielőtt hazatért, hogy a szabadságharc élére álljon. Lengyelország 18. század végi feldarabolása után a magyarok továbbra is ahol tudták, támogatták az újraegyesítési törekvéseket. Az 1830-as felkelésnek a magyar reformnemesség gyűjtéseket szervezett, és katonai támogatásért is lobbiztak I. Ferenc királynál. A felkelés leverése után pedig menetrendszerűen megint ide menekültek a lengyelek a megtorlás elől. Cserébe az 1848-1849-es magyar szabadságharcban pedig a lengyelek vettek lelkesen részt Bem, Dembinski és Wysoczki vezetésével. Az 1919-1921-es lengyel-szovjet háborúban Magyarország volt az egyetlen ország, amely segítséget: lőszert és fegyvereket ajánlott a lengyeleknek.
A második világháborúban a két ország ellentétes oldalra került, de a magyarok az 1939-es lengyel összeomlás után, a német nyomás ellenére fogadták a lengyel menekülteket. A 20. század közepére újra szinkronba került a két ország, az 1956-os események során előbb a magyarok tüntettek szolidaritásból a lengyelek mellett, aztán az ebből kirobbanó forradalommal vállaltak szolidaritást a lengyel tüntetők. A rendszerváltást, majd a NATO- és EU-csatlakozást pedig már egyszerre érte meg a két nemzet. Polish-American, two good friends A barátságot nyilvánvalóan politikai szükségszerűségek formálták, és amúgy történelmi távlatokban értendő, nem az egyes emberek szintjén. Mégis érdekes adalék a jelenre nézve, hogy a CBOS lengyel közvélemény-kutató cég minden évben felméri a lengyelek hozzáállását más nemzetekhez. A legfrissebb, tavaly áprilisi jelentés [ pdf] szerint a magyarok csak a hetedik legkedveltebb nép Lengyelországban: 45 százalék szimpatizál velünk, 30 közömbös, 17 nem szereti a magyart, 9 százaléknak pedig nincs rólunk véleménye.
gyász / 3 órája Elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező, operatőr – közölte a család szombaton az MTI-vel. MEGEMLÉKEZÉS MUHI ANDRÁS halálának 4. évfordulóján "Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, ahol megpihen dolgos két kezed. Megpihenni tértél, hol nincs több fájdalom, de szívünkben itt leszel mert hiányzol nagyon. " Soha el nem múló szeretettel őrizzük emléked Szerető családod Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, dédpapám VARGA SÁNDOR (volt FIFA játékvezető, a MÁV Járműjavító volt dolgozója) életének 70. évében elhunyt. Búcsúztató szertartása 2021. augusztus 6-án 13. 00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Kérjük a gyászolókat, hogy egy szál virággal emlékezzenek szeretett elhunytunkra. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik imerték és szerették, hogy JACKANIN JÓZSEF 2021. július 13-án életének 84. évében örökre itthagyott bennünket. Búcsúztatása szűk családi és baráti körben történik.