Ilyen tulajdonosnak kellene lennie minden, ingatlankiadással foglalkozó személynek! 😉 Csak a szépre emlékszünk: Ilyen volt a Debreceni Állatkert és Vidámpark Debreceni Állatkert és Vidámpark – egy világ omlott össze bennem! A vásárlásokkal és éttermezésekkel tarkított kirándulásunk másnapján célba vettük gyerekkorom egyik fontos helyszínét, a Debreceni Állatkertet és Vidámparkot. A jegy árak igen borsosak voltak, hiszen 1-2 zoo csemegével együtt 7. 000 forintba került hármunknak a belépés, amely ugyan a vidámparkba is szólt, ám ott szinte semmire nem lehetett ingyen felülni… Belépésnél megláttam azt a nagy szökőkutat, amelyre úgy emlékeztem és a szüleim fiókjába számos régi fénykép őríz. Sokat pózoltunk előtte egy-egy kép kedvéért és anyukámnak a pózolós-fotózkodós mániája azóta sem hagyott alább. 😅 Az emlékek megható öröme azonban gyorsan szertefoszlott. Azt gondoltuk, hogy szerencsések vagyunk, mivel a belépésünk után negyed órával indul a Kapucínus majmok etetése, ami a szóróanyagon külön látványetetés programként van feltüntetve.
Ám ha még ettől is nagyobb élményre vágynak, akkor a kisebbek és a nagyobbak is végig küzdhetik magukat a kalandpályákon. 3 éves kortól csúszdákkal, mászó elemekkel, zsákutcákkal tarkított, izgalmas, de mégis biztonságos "kis kalandpályával" várjuk a kicsiket. Ugyanakkor a felnőttekre is gondolva egy esztétikus, mégis szövevényes útvonalakból álló, akár 15 méteres magasságot is elérő adrenalin növelő pálya is helyet kap parkunk területén. A lovardának köszönhetően a kilátogatók kedvünk szerint kipróbálhatják a lovaglás által nyújtott élményeket. Sétakocsikázásra is várjuk a családokat és baráti társaságokat, télen pedig lovas szánhúzásra is lehetőség lesz. Az Élményparkunkba látogatók olyan audiovizuális élményekkel is találkozhatnak, mint például a 3D-s, emberi arcot formáló Mindentudás Fája, mely a tervek szerint valamennyi feltett kérdésre választ fog adni. A régióban egyedülálló módon a 4D-s mozinak köszönhetően felejthetetlen élményekkel gazdagodhatnak kicsik és nagyok egyaránt. Helyet kap még nálunk a hagyományokat ápoló Kézműves vár is.
Hotel Aurum - 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 3. Időpont(ok): Élménypark A Mókuskaland Élményparkban minden korosztály számára izgalmas kihívás az erdős akadálypályákon próbára tenni képességeiket. Az egyhektáros terület tavasztól őszig várja gyermek és felnőtt vendégeit, akik számára külön-külön kínál izgalmakat. A természetes környezetben és a méteres magasságokban kialakított pályákon egy rövid időre minden résztvevő mókuskalandban részesülhet. Pályák Gyerek pálya Felnőtt pálya Csúszó pálya Belépőjegy árak Gyermek pálya (1/2 óra játékidő): 1800. -Ft Felnőtt pálya (2 menet): 2600. -Ft Csúszópálya (2 menet): 1900. -Ft Családi belépőjegy 1. (2 felnőtt pálya + 2 gyermek pálya): 7500. -Ft Családi belépőjegy 2. (4 felnőtt pálya 4 x 2 menet): 8800. -Ft Kombinált belépőjegy (felnőtt pálya 2 menet + csúszópálya 2 menet): 4200.