Láthattuk például nyolcéves korában, ahogyan épp bosszút igyekezett állni azon a gaz Bridgerton fiún, aki nem átállotta őt tetőtől talpig liszttel beteríteni, majd tizenhét esztendősen első közös táncát lejtve ugyanezen fiatalemberrel, aztán házas asszonyként, végül dédnagymamaként szerettei körében. Nagyszerű, élvezetes kis könyv volt ez. Viszont azt hiszem, ezeket a mulatságos és szívmelengető novellákat azok értékelhetik igazán, akik már ismerik a család történeteit, és szívesen visszatérnének a szereplők közé – ám figyelem, nekik célszerű felkészülniük arra, hogy ezt a kötetet olvasván erős késztetést fognak érezni a sorozat újbóli elővételére. Azoknak a történelmi románc kedvelőknek pedig, akiknek ez idáig kimaradt az életéből a Bridgerton élmény, csak azt tanácsolhatom, mihamarabb kerítsenek sort e hiányosság orvoslására, mert szerintem jól fognak szórakozni. A blogbejegyzés 2014. 09. 17-án megjelent az felületén is. #9. Happily Ever After - És boldogan éltek
cfvriddj8bgmxr0 - Töltse le és olvassa el Julia Quinn könyv És boldogan éltek PDF, EPub, Mobi, Kindle online. Ingyenes És boldogan éltek könyvet Julia Quinn. Letöltés PDF Olvasás online Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy történelmi romantikus regényeket jegyző írónő, aki megalkotott egy családot... Illetve nem csak egy családot. Nyolc testvért, számos sógort, sógornőt, vőt, menyet, fiút, lányt, unokahúgokat, unokanővéreket, unokaöcsöket, unokabátyokat (nem is szólva egy túlsúlyos corgi kutyáról), plusz egy ellenállhatatlan matriarchát, aki mindannyiukkal felér... Ők a Bridgerton család: nem is család,. És boldogan éltek: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy történelmi romantikus regényeket jegyző írónő, aki megalkotott egy családot…Illetve nem JULIA QUINN: ÉS BOLDOGAN ÉLTEK / A BRIDGERTON CSALÁD, Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy történelmi romantikus regényeket jegyző írónő, Ebben a kötetben Julia Quinn nyolc érdekes, mulatságos, szívmelengető,, második epilógust" írt, és egy bónusz történetet nem Julia Quinn: És boldogan éltek.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy történelmi romantikus regényeket jegyző írónő, aki megalkotott egy családot… Illetve nem csak egy családot. Nyolc testvért, számos sógort, sógornőt, vőt, menyet, fiút, lányt, unokahúgokat, unokanővéreket, unokaöcsöket, unokabátyokat (nem is szólva egy túlsúlyos corgi kutyáról), plusz egy ellenállhatatlan matriarchát, aki mindannyiukkal felér... Ők a Bridgerton család: nem is család, inkább elemi erő. Az olvasók nyolc könyvön át nevettek, sírtak, szerették őket. De többet akartak. Ezért az olvasók azt kérdezték a szerzőtől: Mi történt azután? Simon elolvassa apja leveleit? Francescának és Michaelnek végre lesz gyermeke? Ki nyeri a Pall Mall-visszavágót? A "vége" tényleg a történet végét jelenti? Ebben a kötetben Julia Quinn nyolc érdekes, mulatságos, szívmelengető "második epilógust" írt, és egy bónusz történetet nem másról, mint magáról a bölcs és szellemes matriarcháról, Violet Bridgertonról. Ismerjék meg újra a Bridgerton család tagjait… Mi történt velük?
És boldogan éltek - A Bridgerton család 9. :: Quinn, Julia. 2014. szept. 17. Julia Quinn: És boldogan éltek. MEGRENDELEM. "És mi
"Ott ült és kétségbeesetten próbált nem gondolni arra, hogy milyen lehet az élete Lucy nélkül. Lucy volt az ő világa. Az egész világa. " A sorozat záró kötetéhez – Esküvő lesz – kapcsolódó novella képes volt a könyv egyébként roppant találó És boldogan éltek címe ellenére is alaposan rám ijeszteni. Tudom persze, hogy a regency korban messze nem volt könnyű egy gyermeknek – hát még ikreknek – életet adni, de erről valahogy hajlamos megfeledkezni az ember, ha egy olyan termékeny és boldog családról olvas, mint a Bridgerton-klán. Így aztán Gregory és Lucy nyolcadik és kilencedik csemetéjének érkezése riasztó emlékeztetője volt annak, hogy mit kellett kiállniuk akkoriban a nőknek. Szerencsére, minden jó, ha jó a vége. "Nem látott mást, csak Edmund Bridgerton arcát és az előtte álló életet, olyan tisztán, mint azt a szedertortát oly sok évvel korábban. " A Virágzó Violet címet viselő ráadás a sorozat nagyszerű fináléja, amelyben a valamennyi részben jelen lévő, a háttérből olykor nem túl tapintatosan irányítgató édesanya, Violet Bridgerton életének néhány pillanatába nyerhettünk betekintést.
Az én szememben nagyobb hangsúllyal bírt az, hogy Daphne és Simon feltétlen bizalommal és mélységes szeretettel átitatott kapcsolatát mindenki meglepetésére tizenhat esztendő után ismét gyermekkel áldotta meg az ég. "Ez Pall Mall. Itt nincs fair play. " A Bridgertonok mindenkor imádnivaló egy família, de tagadhatatlan, hogy akkor vannak igazán elemükben, amikor egymást ugrathatják, és borsot törhetnek a másik orra alá. Ha ők összejönnek egy családi játékra, akkor fondorlatos mesterkedésekre, szemtelen megvesztegetésekre, és a szabályok totális semmibe vételére bizton lehet számítani. Épp ezért A vikomt, aki engem szeretett második epilógusa, amely az Aubrey Halban minden tavasszal megrendezett Pall Mall játszmák egyikét mesélte el, maga volt az önfeledt kacagás. "Posy nem mindenkinek való (…), de ez nem jelenti azt, hogy nem lenne kiváló parti. " A Tisztességes ajánlat kiegészítő novellája érdekes módon az eredeti regény hősnőjének egyik mostohatestvéréről, a csinos, ámde örökösen a petrezselyemáruló vénlányok közé sorolt Posy Reilingről szólt, illetve arról, hogyan találta meg lelki társát egy kis családi ármánykodás folyományaként.
De 15 év után végre megtalálja azokat a fránya gyémántokat. Esküvő lesz 9 gyerek, akiknek a neve eddig rejtély volt. Lucy utoljára szül és bár tudtam, hogy happy end lesz a történet vége, ugyanúgy aggódtam Gregoryval együtt. Borzalmas volt olvasni azt, amin neki és Lucynek át kellett mennie. Virágzó Violet Életképek Violet életéből. 8 éves cuki kislányként láthattam először, aki meg volt győződve, hogy gyűlöli Edmund Bridgertont. 17 éves amikor ő és Edmund egymásba szeret. Edmundnak is Violet az első nő az életében, én meg ennek nagyon örültem, olyan ritkán találni szűz férfit a könyvekben. Nagyon nagy szerelem az övéké, számomra meg fájdalmas, mert tudtam, hogy ez a boldogság számukra nem örökké tart. 37 éves amikor megtörténik a tragédia. Szegény Violet. Nem csoda, hogy én is félelmetesnek tartom a méheket. 50 éves amikor Eloise a második, Francesca az első szezonját kezdi. Nem ment újra férjhez, nem szeretett bele másba – ennek én nagyon örültem -, de az életet élvezi. Csodálatos egy anya, akinek az az életcélja, hogy mind a 8 gyermeke megtalálja a helyét az életben és boldog legyen.