A viselkedése sem javult, homofób megnyilvánulások, újabb csapaton belüli konfliktusok és ellene indított kártérítési perek tarkították a bűnlajstromát. A Jetsnél 2015 februárjában telt be a pohár: a viszony teljesen elmérgesedett, Kane megműttette a vállát (rossz nyelvek szerint egyáltalán nem volt súlyos a sérülése), a csapatnak pedig elege lett és elcserélte Buffaló ba, ahol abban a szezonban már nem játszhatott az operáció miatt. Ott sem sok sót evett meg, volt, hogy ellógott egy edzést, amiért a csapat eltiltotta egy meccsről, egy hölgy feljelentette szexuális zaklatásért, és volt kocsmai verekedése is. Két és fél év után megköszönték neki a részvételt, és San José ba küldték, ahol viszont végre egy ütőképes együttes tagja lett. A Sharks színeiben megszerezte első mesterhármasát (ami végül mesternégyes lett), majd életében először bejutott a playoffba is, ahol két kört ment velük. A kaliforniaiaknak tetszett, amit láttak tőle, úgyhogy megkínálták a már említett 7 × 7 milliós szerződéshosszabbítással.
A mostani próbarepülő hajtóművét a General Motors Electrics építette, és a Boom és a United is hangsúlyozta, hogy a repülők működtetése már az első naptól fogva karbonsemleges lesz, és 100 százalékban fenntartható üzemanyaggal repülnek majd. De hogy ez mit jelent, az egyáltalán nem derült ki a cégek eddigi közleményeiből. Pedig ez egyáltalán nem elhanyagolható szempont, hiszen a szuperszonikus utasszállítókkal szembeni egyik legkomolyabb ellenérv éppen az, hogy ezek még az eleve sok károsanyag-kibocsátásért felelős sima utasszállítóknál is jóval szennyezőbbek. Egyszerűen azért, mert a szuperszonikus repülés a hangsebességnél gyorsabb repülést jelent, és ennek eléréséhez jóval több üzemanyagra van szükség, mint a sima repülésnél. A Concorde bukásához is hozzájárult, hogy a gépek üzemeltetése és karbantartása sokkal többe került, mint a hagyományos flottáé, és csak nyelte a gyártó Aérospatiale jogutódjának, az Airbus-nak a pénzét. Az XB-1 prototípusa TOM COOPER/Getty Images via AFP Egy másik komoly probléma, hogy a szuperszonikus repülők rendkívül hangosak: a hangsebesség átlépését kísérő hangrobbanás miatt a Concorde-ot is nagyon utálták a repterek közelében élők, és az Egyesült Államokban 1973-ban be is tiltották, hogy szuperszonikus járatok szárazföld fölött repüljenek.