Ez azt jelentette Cs. Kottra Györgyi zászlókutató szerint, hogy a várvédők nem adják meg magukat. Ekkoriban kezdett ugyanis a vörös zászló az ellenállás, később pedig a forradalom jelképévé válni. Mária Terézia idején pár évig - 1743-45 között, amíg az uralkodónő férje, Lotharingiai Ferenc nem biztosította a családnak a német-római birodalom császári címét - zöld-fehér-piros lángnyelvek is feltűntek a zászlókon. Ez volt az úgynevezett "magyar lábra állított" zászló. Eredetileg magyar színű fonallal kötötték össze az iratokat is a királynő kancelláriáján, aki ekkor még csak Csehország és Magyarország uralkodója volt. Mária Terézia e három színt (piros-fehér-zöld) már magyar színeknek mondja, de saját családi, Habsburg színeikből is le lehetett vezetni ezt az összeállítást - jegyzi meg több kutató. Horváth Zoltán szerint például elképzelhető, hogy tévedésből állították "magyar lábra" két évig a Habsburgok zászlait. Mária Terézia alapította a Magyar Királyi Szent István-rendet Az "igazi" császári színek (fekete-sárga) és a birodalmi sas mindenesetre 1745-től visszatértek az osztrák zászlókra.
Ide tartozik a Nap, a Hold, a csillagok, a csillagalakzatok és más csillagászati objektumok.
A világon 197 elismert ország van, és mindegyiknek megvan a saját zászlaja. Ezek, akárcsak a ruhák egy emberről, nagyon sokat elárulnak egy adott országról. Ha átnézed a világ országainak zászlóit, sok érdekességet fogsz találni, és olyan szórakoztató tényekre bukkanhatsz, melyekről sejtésed sem volt. Kezdjük azzal, hogy minden ország zászlaja négyszögletes alakú, kivéve egyet… Nepál az egyetlen ország a világon, melynek különleges alakú a zászlaja. A 2 háromszög az ország határán található Mount Everest 2 csúcsát szimbolizálja. A legenda úgy tartja, Nepál mindaddig létezni fog, míg a zászlón ábrázolt nap és hold is létezik. Az összes többi ország zászlaja négyszögletes, ugyanakkor a Vatikáné és Svájcé egy kicsit mégis más. Ennek a két országnak négyzet alakú zászlaja van. A Nemzetközi Vöröskereszt által használt szimbólum a svájci zászlóból ered, csak a színei éppen a fordítottja annak. Ezt a szimbólumot a Vöröskereszt alapítójának, a svájci Henry Dunantnak a tiszteletére választották.
Kinek a zászló ez? 1. / 200 0 helyesen 0 rossz a) b) c) d) Szép munka volt! Hamis, akkor mellett megmutatja
A nyilas és az árpádsávos zászló közötti különbségek A II. világháború végén a nyilasok vették át a hatalmat, zászlójukon felelevenítették az Árpád-kori magyar zászló színeit, de a rúdrészen egy függőleges sávot helyeztek el (vöröset), és egy zöld nyilaskeresztet viselt a közepén. (Jobb oldalt a csíkozás sem mindenben felelt meg a korábbi Árpád-sávos zászlóknak, hiszen egy plusz vörös sáv szerepel rajta. ) Árpádsávos zászló - az eredeti, Árpád-házi királyok idején használt családi zászló (Forrás: Magyar Állami Jelképek) "Mivel e zászló kapcsán az Árpád-sávos zászlót a nép a fasiszta ideológiával azonosítja, így történhetett meg, hogy az ősi magyar zászló nyilvános megjelenése ellenérzést vált ki Magyarországon" - írja minderről Horváth Zoltán zászlókutató. A hungaristák, nyilasok zászlója 1945 januárjában újabb váltás következett: a koronás kiscímer került rövid időre az állami zászlóba, de 1946. február elsején ismét a Kossuth-címer lett a hivatalos, így az állami zászlóra is ezt helyezték.
A Magyar Királyi Szent István Rend alapításakor viszont Mária Terézia 1764-ben a piros-fehér-zöldet, a három magyar színt használja. A magyar trikolór születése A magyar színek megszilárdulását jelzi, hogy Martinovics Ignác 1794. augusztus 13-án kelt vallomásában beismerte: összeesküvésekor a nemzet színeiként a zöld-vörös-fehért kívánta alkalmazni. Ebben már a francia forradalom hatását is felfedezhetjük: a piros-fehér-zöld trikolór a XIX. század első felében terjed el igazán. József nádor hitvese, Anna Pavlovna 1801-ben nemzeti színű karszalagot hordott egyes források szerint, ez az első példa a magyar trikolórra. Mások szerint Anna Pavlovna ekkor háromszínű zászlószalagot adományozott egy Nógrád megyei lobogóhoz. A címer alapján született a magyar zászló A reformkorban a francia forradalom hatására a trikolór a magyar nemzeti törekvések jelképévé vált, az 1847-es országgyűléseken már általános e zászló használata. 1848. március 23-án a magyar nemzeti színekről és címerről szóló határozatot el is fogadták.
Mancsaiban ékszereket tart, melyek az ország gazdagságára utalnak. A zászlókon nagyon sokszor szerepelnek fegyverek, de egyik sem olyan részletesen kidolgozott, mint Mozambiké, melyen egy AK-47 látható. A könyv, a kapa és a fegyver az oktatást, a gazdaságot és az ország védelmét jelképezik. A brazil zászló a csillagos égboltot ábrázolja, ahogyan 1889. november 15-én reggel 8:30-kor kinézett. Azon a napon, mikor Brazíliát köztársasággá nyilvánították. A zászlón egy felirat is található: "Rend és Haladás", valamint látható rajta a Dél Keresztje is. A Dél Keresztje egy híres csillagkép, mely csak az Egyenlítő alatt látható. Brazílián kívül Ausztrália, Új-Zéland, Pápua Új-Guinea és Szamoa zászlaja mellett ez a szimbólum a régió más országainak lobogóján is megtalálható. Azonnal rá lehet jönni, Nauru hol található, ha ránézünk a zászlójára. A sárga sáv szimbolizálja az Egyenlítőt, a kék szín a Csendes-óceánt, a csillag pedig az ország helyét jelöli. Katarnak van a leghosszabb zászlója. Hossza kétszerese a magasságának, arányai 11:28.
Ez a galéria a zászlókat a rajtuk szereplő grafikai elemek szerint csoportosítva mutatja be. 1 Egyszínű 2 Kétszínű 3 Háromsávos és trikolór 4 Sávos 5 Szegély 6 Felsőszög 7 Minták 7. 1 Kör vagy gömb 7. 2 Félhold 7. 3 Kereszt 7. 4 Rombusz 7. 5 Spirál 7. 6 Négyzet 7. 7 Csillag 7. 8 Háromszög vagy Triszkelion 8 Élőlények 8. 1 Állat 8. 2 Ember vagy Testrész 8. 3 Növény 9 Objektumok 9. 1 Horgony, csónak, vagy hajó 9. 2 Csillagászati objektumok 9. 3 Épület 9. 3. 1 Vár, kastély 9. 4 Korona vagy fejfedő 9. 5 Zászló 9. 6 Domb, hegy, vagy szikla 9. 7 Térkép 9. 8 Gép, szerszám, vagy hangszer 9. 8. 1 Hárfa 9. 2 Kulcs 9. 9 Pajzs vagy fegyver 9. 9. 1 Nyílvessző és íj 9. 2 Csatabárd 9. 3 Ágyú vagy lőfegyver 9. 4 Ütő, tőr, vagy kard 9. 5 Dárda, pajzs vagy lándzsa 9.
Ez a zászló viszonylag fiatal, 1973 óta létezik. Elég nehéz meghatározni, hogy melyik a legrégebbi zászló. A legrégebb óta folyamatosan használt zászló valószínűleg Dániáé. Hivatalos történeti feljegyzések szerint a 14. század óta létezik, és neve is van: Danneborgnak hívják. Érdekes módon Dániában tilos más nemzetek zászlóinak a meggyalázása, ám aki ezt a dán zászló ellen követi el, arra semmilyen büntetést nem rónak ki. Az egyik legfiatalabb zászló a Seychelle-szigeteké. Csupán 22 éves, 1996-ban vált hivatalosan a nemzet zászlajává. A rajta látható 5 sugár az energiát és a fényt jelképezi. A kanadai zászló szintén fiatal, 1965-ben született meg. Benne a juharfa levélnek 11 csúcsa van, ilyen a természetben nem fordul elő. Állítólag azért lett mégis ilyen, mert ha lengeti a szél, így kevésbé mutat torz képet. Japán megújította a zászlaját 20 évvel ezelőtt, igaz, csak részlegesen. 1999 előtt a zászlajukon lévő piros kör más színárnyalatú volt, és nem pont középen helyezkedett el. Mások voltak a zászló arányai is.
Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának zászlaja a Union Jack nevet viseli. Tartalmazza a Szent György keresztet, az Andráskeresztet és a Patrik-keresztet. Érdemes megemlíteni, hogy Wales, ami szintén része az országnak, nincs megjelenítve a zászlón. A Fülöp-szigetek az egyetlen ország, amelyik tudja változtatni a nemzeti zászló színét. Háború idején a piros sáv kék lesz, a kék pedig piros. Paraguay zászlaja egyedülálló, mivel 2 oldala van. Az elülső oldalán az ország nemzeti címere látható, míg a hátsó felén a kincstár pecsétje. A nemzeti zászlókon láthatunk állatokat, eszközöket, még fegyvereket is, de emberábrázolás kizárólag Belize zászlóján látható. Portugália az egyetlen ország, melynek zászlaján egy tudományos eszköz is helyet kapott. Ez egy armilláris gömb, ami a koordináták kiszámítására szolgált. A zászló a nagy portugál felfedezők előtt tiszteleg. Bhután zászlaján egy sárkány díszeleg. Ez az ország nevét szimbolizálja, mely tibeti nyelven azt jelenti, A Sárkány Országa.