Évek óta számos családon segít, igyekszik minden olyan környéki településre eljutni, ahol a cigányság szegregátumokban él. A plébános szerint ez idő alatt rengeteget köszönhetett a szegénysorban élő cigányoknak, akik szeretettel és bizalommal fogadták. A plébános szerint ezt a szeretetet most viszonozza a cigánypasztorációban. A szegénysorban megtalálta Jézust, az önfeláldozót, aki azonosítja magát a legelesettebb emberekkel. A tanyasiaknak nincs rá idejük, hogy depressziósak legyenek Gyula Békés megye egyik ékszerdoboza, a Viharsarok néven ismertté vált tájegység egyik legszebb települése. Igazi turistaparadicsom, a vár, a várfürdő vagy a Százéves Cukrászda sokak számára cseng ismerősen. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy egy kiterjedt tanyavilág is része a településnek, mintegy kétezren élnek tanyán a környéken, sokszor távol nemcsak a lakott területektől, hanem egymástól is. Akadnak persze köztük fiatalok is, de jellemzően főleg idősek élnek így, akikre figyelni kell. A tanyagondnoki hálózat mellett a gyulai polgárőrök is segítenek, egyikőjük szinte ikonikus alakja lett az elmúlt 11 évben a tanyavilágnak..... Azt látom, hogy a gyerekem kinyílik, mint egy virág Ha Miskolcon, a Tiszai Pályaudvaron felpattanunk egy személyvonatra, és zötykölődünk 38 kilométert északkeletre, majd leszállunk Ináncson, akkor már jó irányban vagyunk.
Mostantól azért kell még inkább imádkoznunk, hogy a közbenjárására valóban csoda történjen. Eddig is számos, az ő közbenjárásának tulajdonított imameghallgatásról, gyógyulásról kaptunk már visszajelzést, ezeket most egységesíteni és dokumentálni kell. Bízunk abban, hogy megnyílik az út a boldoggá avatás felé. Szerző: Bodnár Dániel Fotó: Lambert Attila Magyar Kurír Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2021. június 6-i számában jelent meg.
2021. június 13., 11:08, 1061. szám Mint kotlóstyúk a serteperte csibéit, úgy pátyolgatott néhányunkat, balga művészjelölteket Hani, a pöttöm japán lány, nálunk öt-hat esztendővel idősebb, de évtizedekkel bölcsebb – csöppet sem mellékesen Kodály diákja a Zeneakadémián. El-eljött velünk füstös csehókba, ahol kétforintos kolbászt faltunk mustárral és savanyú fröccsöt nyakaltunk. Nyesegette közben a rigolyáinkat, és elmesélte egyik bálványunk, Federico García Lorca halálának igaz történetét, megfosztva a bolsevik mesketétől. Egyszer a Zeneakadémia művészfolyosóján odavitt a mesteréhez, aki épp a Pesten vendégszereplő Benjamin Brittennel beszélgetett és bemutatott a meghökkent és kedélyesen vigyorgó angolnak. Később már csak kósza híreket hallottam Haniról: odahaza megszervezte a Kodály Társaságot, és kedvenc produkciója az volt, hogy előadásai közben magyarul énekeltette a japán tanárjelöltekkel Kodály Esti dalát: Erdő mellett estvéledtem... A szerző által "barbár szonetteknek" nevezett sorozatból való ez a Szepesi Attila-költemény, amely nemcsak kiváló hangulatú rövidtörténet, hanem büszkeségérzésre apelláló emlékfelidézés is.
12:00 Klára, szívvel kívánok boldog új esztendőt. 955kondoros 2020. 11:42 Kedves Klára! Köszönöm ezt szép köszöntőt! Szívvel szeretettel kívánok Boldog Új Évet! András SzaipIstvanne 2020. 11:34 Kedves Klára! Napomat szebbé teszi e remek köszöntőd. Nagyon-nagyon tetszik. Szivvel gratulálok. Boldog Új esztendőt kívánok jó egészségben. Mária feri57 2020. 11:33 Nagyon szép alkotás Klára Nagy Szívvel olvastam. Sikerekben egészségben gazdag, vírusmentes boldog új évet kívánok! Szeretettel Feri Elise 2020. 11:29 Már e kettő is megérné! Szívvel, szeretettel kívánok, drága Klárika, örömteli új évet! Elise
2020. 07. 19. vasárnap 2020. vasárnap: ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP Nagy kímélettel vezetsz bennünket: a bűn után időt adsz a bűnbánatra Bölcs 12, 13. 16-19 Hisz nincsen kívüled Isten, aki gondját viselné a mindenségnek, hogy bizonyítanod kellene: nem ítéltél hamisan. Hiszen hatalmad az igazságosság alapja, és mivel mindennek ura vagy, kész vagy mindent megkímélni. Mutatsz ugyan erőt, ha kétségbe vonják hatalmad teljességét, és bünteted azok merészségét, akik nem ismernek téged, de fékezed hatalmadat, enyhén ítélsz, és nagy kímélettel igazgatsz minket, mert nálad van a hatalom gyakorlása, amikor csak akarod! Ezzel a bánásmóddal pedig arra tanítottad népedet, hogy az igaznak emberségesnek kell lennie, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy amikor ítélsz, alkalmat adsz a bűnök megbánására. Zs 85 Dávid imádsága. Hajtsd hozzám, Uram, füledet, hallgass meg, mert nyomorult és szegény vagyok. Őrizd meg életem, mert kedves vagyok előtted; Mentsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik.
Megható gyermeki imádságot hozott nyilvánosságra a Répcelaki Szent István Király Plébánia a közösségi oldalán: egy ötödikes diák saját kézzel írt kis imát a járvány idejére, amely a gyermeki szív tisztaságával kéri Isten segítségét. A Vas megyei Répcelakon azt a feladatot kapták hittanórán az ötödikes gyermekek, hogy saját szavaikkal megfogalmazva írjanak egy rövid imát – derül ki a Szent István Király Plébánia Facebook-oldalának vasárnapi bejegyzéséből. Az ötödikes Julcsi egészen megható módon teljesítette a feladatot, az alábbi kis fohászt fogalmazta meg, kézzel írva: Én Istenem, jó Istenem Nagyon nem jó ez már nekem. Állandóan itthon vagyok, Ülök és csak unatkozok. Vigyázz kedves szüleimre, Rokonokra, testvérekre. Hozz szeretetet a földre, Tűnjön el a vírus örökre. Áldd meg azt a sok-sok kezet, Ki-e járvány ellen sokat tett. Ámen. Az ötödikes Júlcsi zseniális imádsága járvány idejére… 🙂 A gyermeki szívek kristálytisztaságát nem lehet felülmúlni. 🙂 Egy hittanos házi nem lebecsülendő lelki erőt képes adni.