Az előbbi vizsgálat alanyai átlagosan 5 évvel fiatalabbak voltak, mint az utóbbiban megkérdezettek, és etnikailag is változatosabb csoportot alkottak. A pszichológus úgy gondolja, a fiatalabb férfiakra gyakrabban jellemző, hogy önteltségből, narcizmusból mutogatják magukat. Természetesen mindkét kutatás pusztán a megkérdezésen alapult, és csupán kisszámú mintával dolgozott. Még jóval több vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy valós, minden tekintetben helytálló következtetéseket vonhassanak le a szakemberek a témában. Ne maradj le semmiről! Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál. Az elv egyébként ugyanaz, mint megfelelő testedzés híján más izmok esetében. Indamedia Csoport.
Tisztelt Dokrornő /Doktor úr! 24 éves nő vagyok. Évekig szedtem fogamzásgátló tablettát, viszont pár hónapja abbahagytam. Ebben a hónapban ismét elkezdtem szedni, mikor megjött a havi vérzésem. A menstruációm azonban azóta sem akar elmúlni, már több mint két hete tart. A vérzés közepes erősségű, időnként darabos, a színe sötét volt eddig. Ma viszont felerősödött és hígabb, olyan mintha sima vér lenne. Nagyon aggaszt a dolog. Volt nemi aktusom is, körülbelül egy hónapja, több alkalommal is. Fájdalmaim eddig nem voltak, az utóbbi napokban viszont jelentkeztek enyhe fájdalmak, főleg ha nyújtózkodok (bár attól félek, ezt már csak "bebeszélem magamnak"). A vérzésem mindig rendszeres volt és soha nem tartott öt-hat napnál tovább. Az utóbbi időben rendkívül nehéz időszakom volt, rengeteget stresszeltem, idegeskedtem. Emellett keveset aludtam és rendszertelenül is táplálkoztam/táplálkozom, a mozgás, sportolás szinte teljesen elmaradt. Ez lehet az oka? Orvoshoz leghamarabb jövő héten tudok elmenni, remélem nem lesz még késő.
Kép forrása: belchonock/ A baba esetleg kaphat szemcseppet, bár legtöbbször erre sincs szükség, a legrosszabb pedig, ami történhet, hogy ha a panaszok 4-6 hónapos korára nem enyhülnek, akkor átmossák a szemcsatornáját. Ez egy ijesztőnek tűnő, de veszélytelen eljárás, és a legtöbb kisgyermek esetében a tisztogatás és a masszázs is megteszi a maga hatását, így az átmosásra már nem lesz szükség. "Gennyes" köldökcsonk A köldökcsonk ápolásáról megoszlanak a vélemények: van, aki szerint rendszeres fertőtlenítést igényel, más iskolák szerint egyáltalán nem is kell hozzányúlni, de abban többnyire mindenki egyetért, hogy ijesztő dologról van szó, a legtöbb friss anyuka és apuka szinte nem is mer hozzányúlni, nehogy fájdalmat okozzon a babának. Bár az óvatosság valóban nem árt, szerencsére a természet azért elég jól kitalálta ezt a dolgot, és hacsak nem fertőződik el, a köldökcsonk szinte semmilyen galibát nem tud okozni. Az elfertőződés viszont valóban kezelést igényel, ezért ha a szülők sárgás, gennyre emlékeztető váladékot látnak meg a köldök tövében, nagyon meg tudnak ijedni.
A negyvenmilliós kérdés: miért küld valaki fotót a farkáról? Fenyvesi Zsófia Gépek döntik el a jövőben, hogy börtönben végzed vagy álmaid munkahelyén? Nagy kérdés, hogy mi visz rá egy férfit arra, hogy nekiálljon lefotózni a nemi szervét, és a legmegfelelőbbet kiválasztva továbbítsa a képet annak a nőnek, akit meg akar szerezni. Tényleg azt hiszi, hogy ez a legmegfelelőbb módszer? Gyanútlan internetezőkkel a kelleténél sajnos gyakrabban fordul elő, hogy miközben akár ismerős, akár ismeretlen férfival csetelnek valamelyik közösségi felületen, az illető hirtelen a saját férfiasságáról készített fotókkal kezdi bombázni őket. Vajon mi motivál valakit, hogy ilyesmit tegyen? Egészség Szexualitás Mi áll a korai magömlés pszichés hátterében? A különböző, úgynevezett pszichés jellegű szexuális problémák a férfiaknál többféle diagnosztikai témaként jelentkezhetnek. Az egyik legkönnyebben orvosolható pszichés eredetű férfi szexuális probléma a korai magömlés. A korai magömlés kezelésével 90 százalékos a gyógyulási esély, ez pedig nem életkor korfüggő.
A nem heteroszexuális résztvevők körében magasabb volt az illetlen fotókat küldők száma százalék az arány. A másik kutatáshoz akarja a péniszét itt is elsősorban a viszonzásként várt meztelen képek motiválták leginkább az érintetteket, de meglepő módon a partner neme nem igazán számított ebből a szempontból. Lehmiller szerint épp ez a megerősítés akarja a péniszét, amely arra motiválhat valakit, hogy efféle képekkel lepjen meg másokat. Hiába ítéli el a többségi társadalom a farokfotók küldését, ha az illető azt látja, sikeresen felszedhet szexpartnereket ezzel a módszerrela stigma ellenére is megpróbálkozik vele. Ezt ne tegye, ha nem akarja, hogy két centivel kisebb legyen a pénisze Túltengő vagy inkább alacsony az önbizalmuk? A másik kutatással ellentétben Lehmiller nem talált összefüggést az illetlen fotók küldözgetése és a narcisztikus személyiségjegyek között. Épp ellenkezőleg: az ő kutatása azt bizonyította, hogy gyakrabban küldenek ilyen fotókat az önbizalomhiánnyal küzdő férfiak, akik egyébként kevésbé képesek másokkal együttműködni, és általánosságban számítóbb, manipulatívabb személyiségek.
Ma van a mellrák elleni küzdelem világnapja, úgyhogy nem véletlenül született meg ez a cikk: meg szeretnénk mutatni nektek, melyek azok a tünetek, amiket a legtöbb nő semmiségnek ítél és elsiklik felettük. Amint ennek a hormonnak a szintje csökken a ciklus vége felé, a leválás tökéletes lesz, a menstruáció néhány naőpos és nem elhúzódó. Nem váltogatom a partnereimet, de mégis félek, hogy valami komolyabb baj van a háttérben. Mistral nevű fogamzásgátló tablettát szedek, esetleg lehet, hogy a tablettától van? Előfordult már hogy a menstruáció előtt 5-héttel már barnáztam, az orvosom azt mondta, ha még egyszer előfordul tablettát kell váltanom. Ja, még csak annyit, hogy azért szokott fájdogálni a méhem a mai napig. Az elsőszülött kisfiammal csak az első hetekben fájdogáltam (húzódtak a szalagok ugye), most viszont nem akar elmúlni. Nem vészes, de kellemetlen, gyakram le kell feküdnöm, hogy elmúljon.