Szintén elsõk voltunk a házhoz menõ szelektív hulladékgyûjtésben, és ennek bevezetését fontolgatja most – többek között – a fõváros is. A pénzügyi válság közepette a helyi adók csökkentésével próbáltuk erõsíteni a vállalkozások helyzetét, és ezt az utat választotta az állami gazdaságpolitika és a helyi önkormányzatok egy része is. Közösségteremtés és összefogás – ezek voltak vezérlõ elveim elsõ megválasztásomtól kezdve. És igen, ezek mentén sikerült Dunaharasztit felívelõ pályára állítanunk és erõs közösséget teremtenünk. Bebizonyítottuk, hogy az összefogás nem üres lózung csupán, hanem valós szervezõ erõ. A legutóbbi, novemberi testületi ülésen, a képviselõk minden elõterjesztésemet egyhangúan szavazták meg, pártállástól függetlenül, nyugtázva azt, hogy ha nem is hibátlanul, de tesszük a dolgunkat úgy, ahogy kell. Nem hiszem, hogy van az országban még egy olyan, Dunaharaszti nagyságú város, sokszínû képviselõ-testülettel ráadásul, amely ezt elmondhatja magáról. Sikerült egységet teremtenünk, ez a sikereink titka.
A gyászoló család PRG Temetkezés EMLÉKEZÉS DANYI LÁSZLÓ SÁNDOR halálának 8. évfordulóján.,, Szomorú az út, amely a sírodhoz vezet, ahol megpihen két dolgos kezed. Megpihenni tértél, hol nincs több fájdalom, de szívünkben ott leszel mindig, mert hiányzol nagyon. " Fájó szívvel emlékezik családod minden tagja Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR ISTVÁN (Annus) (született: 1940. augusztus 11-én) volt járműjavító dolgozó és tűzoltó hadnagy életének 81. évében, hosszan tartó betegség után, 2021. július 9-én örökre megpihent. Temetése szülőfalujában, Kiskörén lesz 2021. július 16-án 11. 00 órakor. A gyászoló család felesége és fiai Pietas Kft. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KELEMEN BÉLÁNÉ (született: Szekeres Mária) életének 67. évében örökre megpihent. Drága szerettünktől 2021. 00 órakor veszünk végső búcsút a szajoli temetőben. A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FALUSI SÁNDOR TAMÁSNÉ (született: Berényi Margit) 2021. július 3-án, 75 éves korában, tragikus hirtelenséggel örökre itthagyott bennünket.
40 éves nevelő-oktató munkáját elismerő oklevélben részesült a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziumából Kanyó Zoltánné. 35 éves nevelő-oktató munkájukat elismerő oklevélben részesült a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskolából Bense Zoltán, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskolából Czigányné Forgó Zsuzsanna és Vajdáné Sőrés Irén, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumból dr. Szabó Gyuláné Matyók Katalin, a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvodából Fricska Gyöngyi és Szombatiné Horváth Tünde, a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolából Jankovszkiné Dobó Anikó és Parádi Erzsébet, valamint a bugaci Rigó József ÁMK Óvoda-Bölcsődéből Virág Tiborné.
Fotó: Papp Ádám / A pálya létrehozása és a szükséges kellékek beszerzésére egy Leader pályázati felhíváson nyert 2 millió forint támogatást az egyesület. Duró Lajos, a Velek Vezér Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta, hogy 2015-ben jött létre egyesületük és az a céljuk, hogy minél több fiatalt tanítsanak a sport örömére. Mint mondta: a pályaavató versenyre százhetvenen jelentkeztek és többek között Pálmonostorról, Érdről, Dorozsmáról és Kiskunfélegyházáról is érkeztek érdeklődők. – Az elmúlt években nagyszerű eredményekkel zártunk különböző országos versenyeket. Példaként tudom említeni Jakó Margitot, aki a remek nemzetközi eredményeinek sorozatát követve az I. Bhutáni Nemzetközi Íjász Bajnokságon rendkívül szoros küzdelemben az előkelő II. helyen végzett. De mondhatnám Resetár Hannát is, aki idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma jóvoltából a 2019-es év Magyarország jó tanulója és jó sportolója címet kapta meg. Hanna többek között a világbajnoki V., és az Országos bajnoki IV. helyezései, illetve dicséretes tanulmányi eredménye alapján érdemelte ki a címet.