Járó betegeinket munkanapokon két rendelésen fogadjuk, általános sebészetünk mellett érsebészeten, flebológián, plasztikai sebészeten, endokrinológián és proktológián. Munkatársaink: Dr. Ősz Csaba osztályvezető orvos Orvosaink Dr. Boda – Kardos Orsolya, szakorvosjelölt Dr. Dombi István Jenő, főorvos Dr. Horváth Iván, adjunktus, szakorvos Dr. Jakab Veronika, rezidens Dr. Kovács László Roland, sebész szakorvos, érsebész szakorvosjelölt Dr. Kovács Sándor, főorvos Dr. Luksander Antal, főorvos Dr. Neumann Róbert, szakorvos Dr. Pap Sándor, főorvos Dr. Szőllősi András, főorvos Dr. Varga József, főorvos, osztályvezető-helyettes
A gyászoló család Az ő szíve pihen, a miénk vérzik. A fájdalmat csak az élők érzik. " Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy KOVÁCS MIKLÓSNÉ szül. Takács Mária életének 72. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 20-án, kedden, a 16. 15-kor kezdődő gyászmisét követően, 17 órakor lesz a vassurányi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban bármely móson osztoznak. Gyászoló férje és szerettei Küzdelmes volt az út, mely most véget ért, fáradt, beteg teste megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. " Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. BAKOS JÓZSEFNÉ szül. Varga Anna 91. életévében csendesen elhunyt. július 20-án 14 óra 30 perckor kezdődő gyászmise után, 15 órakor lesz a gércei katolikus temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család Gyújtok egy gyertyát, és gondolok Rád, Bárcsak tudnád.
Szakemberek, Üzletek, Szolgáltatások, Orvosok Önhöz közel! ⟨ Sebészeti magánrendelés Dr. Kathy Sándor sebész és gasztroenterológus főorvos. Bejelentkezés: Tel: 06 (30) 718-6321 Elérhetőségek Erzsébet u. 11-13. (MÁV Rendelő) 4025 Debrecen Hétfő 17-19. Tevékenységek, szolgáltatások Gasztroenterológia Orvosok, szakorvosok Sebészet További vállalkozások keresése az alábbi témákban Legfrissebb kedvezmények Szakemberek, Üzletek, Szolgáltatások, Orvosok Önhöz közel!
Tisztelettel meghívjuk Önt 2013. május 9-én 14 órától a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Általános Sebészeti Osztálya által rendezendő szimpóziumra, melynek címe: A laparoscopos sebészet első 20 éve a Kenézy Kórházban. A rendezvény helyszíne: Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26. P épület I. emelet - Előadó terem Program: Bevezető: dr. Kincses Zsolt Történtelmi visszatekintés, laparoscopos sérv műtétek: Dr. Szegedi Zoltán Laparoscopos Cholecystectomia, 10 000 műtét tapasztalata: Dr. Szendrői Tibor Laparoscopos cardioatáj sebészet: Dr. Kathy Sándor Laparoscopos colorectalis sebészet: Dr. Tóth Dezső Laparoscopia helye az acut sebészeti és traumás has ellátásában: Dr. Szabó Árpád Érsebészeti laparoscopia: Dr. Szűcs István Ritka betegségek, újdonságok (nyirokcsomó, gyomor, GIST, mellékvese cysták. stb. ): Dr. Kincses Zsolt A szimpóziumot követően 16 órától zárszó és fogadás.