A Jármű Szolgáltatási Platform (röviden: JSZP) egy olyan hazai járműéletút-adatszolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy a különböző magyar nyilvántartásokból származó, a jármű életútjának lényeges adatait a felhasználók egy egységes, rendszámos kereső felületen díjmentesen megismerjék. Nem könnyű kiigazodni a szokásosan bonyolult ügyfélkapus felületen, így alábbi leírásunkban rövidben bemutatjuk a rendszer használatát, így ön is képes lesz mindössze néhány kattintással kezelni azt. A lekérdezéseket bárki? cél és jogalap igazolása nélkül? ingyenesen elindíthatja az ügyfélkapus azonosítást követően, tehát a szolgáltatás úgymond szabad felhasználású, akármikor és akárhányszor használható, akár kíváncsiságból is, csak rendelkeznünk kell ügyfélkapu-regisztrációval az azonosítás végett. Teljes autó előélet, kártörténet lekérdezése itt érhető el (ÚJ) >> Használtautó vásárlás előtt mindenképpen érdemes igénybe venni, mondhatni, hogy szinte kötelező a használata. Ha az eladó elzárkózik a rendszám megmutatásától, azt értékeljük gyanús körülményként.
Vonatkozó jogszabályok: A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 24. § (3a) bekezdés Közúti közlekedési nyilvántartás működéséről és az adatszolgáltatás rendjéről szóló 513/2017. (XII. 29. ) 7. § (1) bekezdés A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 23/A §-a A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 47. § (1) bekezdés o) pont, 51. § (9) bekezdés k) pont.
A Belügyminisztérium (BM) egyesítette a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait. 2019 januártól rendszám alapján megtudhatóak az autó műszaki adatai, például a kilométeróra állása, a jármű baleseti előélete, valamint elérhetőek az eredetiségvizsgálaton készült fényképek is. A szolgáltatáshoz mobiltelefonos applikáció is készül. A tulajdonos személyes adatai azonban továbbra sem lesznek hozzáférhetőek. A rendszert az ügyfélkapun keresztül bárki, a jogcím igazolása és mennyiségi korlátozás nélkül igénybeveheti. A hivatalosan jármű szolgáltatási platformnak nevezett informatikai rendszert már használhatják az autósok. Mivel azonban ember legyen a talpán, aki eligazodik a oldal menüpontjai között, készítettünk egy kis segítséget, hogy időt spóroljunk önnek. Mutatjuk lépésről lépésre a folyamatot Mindenekelőtt szükség van egy ügyfélkapu azonosítóra a oldalon, bár ez valószínűleg már sokaknak meg is van. Közvetlenül erre az url-re kell érkezni. Katt ide! Itt a rendszer bejelentkeztet az oldalra és máris elérhető a rendszámos kereső.
A szolgáltatással csak a Magyarországon forgalomba helyezett járműveket lehet lekérdezni.
Tisztelt Felhasználó! Tájékoztatjuk, hogy 2019. januártól a Jármű Szolgáltatási Platform szolgáltatás keretében díjmentesen, elektronikus úton kérdezheti le az adott jármű életútjának lényeges adatait. A kártörténeti adatok megismerésére csak a 2019. január 1-jét követően bekövetkezett káreseményekre vonatkozóan van lehetőség. Kérjük, a szolgáltatás igénybevételéhez látogasson az alábbi oldalra! Milyen adatokat kérdezhetek le?
Egyéb tudnivaló Fontos, hogy kizárólag a Magyarországon forgalomba helyezett járművekre lehet rákeresni, külföldi rendszámos autóval felesleges próbálkozni. Ha érvénytelen rendszámot adunk meg, akkor "a rendszám nem került kiadásra Magyarországon" hibaüzenetet kapjuk. A JSZP lekérdező adatszolgáltatásban megismerhetjük az érintett gépjárművek műszaki adatait, például a gépjármű-nyilvántartásban szereplő kilométeróra-adatokat, a jármű forgalomban létére (forgalomba helyezett, forgalomból kivont) és esetleges forgalmazási korlátozásaira vonatkozó adatokat, továbbá azt is, hogy a járművet körözik-e, valamint a lekérdezés futtatásáig nyilvántartásba vett tulajdonosok számát. A kilétüket ugyan nem ismerhetjük meg, mégis hasznos a szám ismerete, például ha egy autót első tulajdonostól valóként hirdetnek és valójában már hat volt neki, az mindenképpen gyanút keltő. Lekérdezhetjük a gépjármű származásellenőrzésére és eredetiségvizsgálatára vonatkozó alapvető adatokat, megismerhetjük, hogy a kérdéses jármű rendelkezik-e biztosítással, vagy érintett volt-e valamilyen káreseménnyel.
Ingyenes rendszám lekérdezés 2021, ingyenes rendszám lekérdező: így működik a rendszám lekérdezés ügyfélkapu segítségével, gépjármű lekérdezés 2021 során egyszerűen! Az elmúlt években egyre gyakrabban merült fel az igény az emberekben arra, hogy az autó lekérdezés ingyen rendszám alapján mindenki számára elérhető legyen, amikor csak akarjuk. Az ingyenes rendszám lekérdezés 2019 óta már nem csak az autóvásárlók álma, hanem valóság, így az ingyenes rendszám lekérdezés 2021 során is nagy segítséget nyújt mindenkinek, aki szeretne egy kicsit többet tudni leendő autójáról. Cikkünkben leírjuk, hogyan működik az állami rendszám lekérdezés Ügyfélkapu segítségével, ki, milyen adatokhoz és hogyan férhet hozzá már külön rendszám kereső program letöltés nélkül is! JSZP: Jármű Szolgáltatási Platform A JSZP 2019 januárja óta működik Magyarországon. A JSZP platformja gyakorlatilag egy egyszerű autó rendszám kereső program, ami bárki számára ingyenesen elérhető. Az ingyenes rendszám lekérdező üzemeltetése állami alapú: úgy jött létre, hogy a Belügyminisztérium egyesítette a különböző magyar hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatbázisát, hogy a magyar autókról könnyen juthassunk fontos információkhoz.