Az állandó kiállítások mellett folyamatosan megújuló időszaki tárlatokat is kínál a múzeum. Az intézmény falai között bemutatták már többek között Munkácsy, Chagall, Dalí, Csontváry és Vasarely alkotásait is. A Móra Ferenc Múzeum nem csak a Kultúrpalotában, hanem több szegedi kiállítóhelyen is várja a látogatókat: a Kass Galéria, a Fekete ház, a Vármúzeum és kőtár, valamint a Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház is nyitva áll az érdeklődők előtt. Fekete ház A belváros szívében, a Dóm tértől egy percnyi sétára található a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelye, a Fekete ház. A patinás épület földszintje és emelete értékes időszaki kiállítások helye. Az emeleti szobákban 2013 őszétől állandó enteriőrkiállítást láthatnak az érdeklődők: a szegedi polgári lakáskultúra érdekes és értékes bútorait, berendezési tárgyait csodálhatják meg a látogatók. Nyitva: minden nap 10-18 óra között. Cím: Szeged, Somogyi u. 13. Tel. : 62/425-033 Kass Galéria A Kass Galéria 1985-ben nyílt meg Szegeden a Vár utcában.
Akár egy órát is sorban álltak azok, akik a nyitás napján, az elsők között szerették volna megnézni az Évmilliók urai című kiállítást a Móra Ferenc Múzeumban. A dínótárlat úgy tűnik, nagy siker, elsősorban a kisgyerekes családok körében. - Csodálkozunk, hogy ekkora a sor. De erre készültünk egész héten, úgyhogy nem vette el ez sem a kedvünket – mondta Eperjesi Róbert és Füvesi Dóra szombat délelőtt 10 órakor. Ekkorra volt meghirdetve a Móra Ferenc múzeum dinoszaurusz-kiállításának megnyitása, ám a pár két gyermekével ekkor már csak a szökőkútnál tudott megállni – ott volt a sor vége. A nyári meleg és a tűző nap ellenére nem láttunk olyanokat, akik sarkon fordultak volna: mindenki türelmesen várta, hogy bejusson a tárlatra. Ebből persze az is következett, hogy azok jártak a legjobban, akik már a nyitás előtt odamentek, hiszen nekik még viszonylag kevés embert kellett kerülgetniük a termekben – amíg mások várakoztak, hogy jegyet vehessenek, ők már nézegethették a mozgó modelleket, a csontvázakat vagy éppen az eredeti fosszíliákat.
1984 -ben a könyvtár új, külön palotába költözött a Dóm térre. A Móra Ferenc Múzeum 2013 óta megyei hatókörű városi múzeumként, négy szegedi kiállítóhellyel működik. A Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelyei [ szerkesztés] Fekete-ház Kass Galéria Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóhely Vármúzeum és Kőtár Gyűjteményei [ szerkesztés] A Móra Ferenc Múzeum a több mint 1, 2 millió nyilvántartott műtárgyat magában foglaló közgyűjteményével az ország legnagyobb megyei hatókörű városi múzeumainak egyike. Igen gazdag régészeti, természettudományi, néprajzi, képzőművészeti, numizmatikai, történeti gyűjteménnyel rendelkezik. Újabb feltárások, ajándékozás és vásárlások útján tovább gyarapodik az állomány. Becses értékei közt szerepel többek között Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményének szén- és színvázlata, Vágó Pál festménye az 1879-es szegedi nagy árvízről, Giorgio Vasari Angyali üdvözlet című remekműve, valamint a nagyszéksósi lelet. Állandó kiállításai, látványtárai [ szerkesztés] Móra Ferenc emlékszoba Lucs Ferenc-képgyűjtemény Patikatörténeti kiállítás Csak egy földünk van (Természettudományi állandó kiállítás) "Szöged hírös város" (Néprajzi állandó kiállítás) "Minden, ami arany" (Látványtár a múzeum aranykincseiből) Néprajzi látványtár Természettudományi látványtár Források [ szerkesztés] Magyarország múzeumai.
A galéria Kass János szegedi születésű, Kossuth-díjas, kétszeres Munkácsy-díjas, Érdemes Művész és Kiváló Művész munkásságát mutatja be. A Kass Galériában Kass János munkásságának jelentős sorozatai kerültek már bemutatásra, mint a Kékszakáll, Az ember tragédiája, a Biblia, a Hamlet, vagy válogatott művek a Fejek sorozatból. A fenti alkotások mellett egyéni grafikái is helyet kaptak a kiállítótérben. 1991-ben a Galéria alapterületének kibővítését követően nyílt lehetőség arra, hogy időszaki kiállításokat is be lehessen mutatni- kortárs képzőművészek alkotásaiból láthatóak folyamatosan időszaki kiállítások a Kass Galériában. Cím: Szeged, Vár u. 7. : 62/420-303 Vár és Kőtár A Vár a rendezvények és időszaki kiállítások helye: különleges atmoszférájának köszönhetően egyedi helyszíne minden rendezvénynek és különlegessé teszi az itt megrendezett időszaki kiállításokat is. A Kőtár megtekinthető: a Móra Ferenc Múzeum jegypénztárában jelezve a látogatói szándékot vagy előzetes telefonos bejelentkezés alapján (62/549-040/129) Cím: Szeged, Stefénia sétány Tel: 62/549-040 Varga Mátyás Színháztörténeti Gyűjtemény és Kiállítóhely 1987. augusztus 1-jén nyílt meg Szegeden a Bécsi körút 11/a szám alatt a Varga Mátyás Színháztörténeti Gyűjtemény és Kiállítóhely.
1896-ban hasonlóan lenyűgöző látványt nyújthatott a mára Móra Ferenc Múzeum néven ismert, akkor még Közművelődési Palotaként átadott épület a Stefánián. Az Anna-fürdőt is megalkotó Steinhardt Antal és Láng Adolf tevei alapján épült neoklasszicista mű főhomlokzatáról néhány órával ezelőtt bontották le az állványzat utolsó elemeit. A Magyar Hang cikke szerint már elkezdődött a renitens városok büntetése, ezzel a rövid, békés időszaknak vége az önkormányzati választások után. A mai sajtótájékoztató után emelkedtünk a magasba, és bár a múzeum tetejére nem tértünk át, a kilátás megvolt. A sajtó munkatársai harmadik alkalommal tekinthették meg, hogy hogyan is halad a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a Vár és Kőtár felújítása. Az múzeum épületének belváros felőli oldalán már elbontották az állvány, a Tisza felőli oldalán éppen bontják, s lassan előbukkan az épület eredeti arca. Az idei szegedi Bortérbe is bekapcsolódik a Móra Ferenc Múzeum: egy kiállítóházban mutatnak be szőlészeti-borászati tárlatot a fesztivál ideje alatt.