Apja árnyékába halhatott bele Közben verseket is írogatott, de a szervezete nem bírta a nélkülözésekkel és mulatozásokkal járó megterheléseket, lebetegedett, előbb rokonoknál, majd külföldi fürdőkben lábadozott. Miután 1870 nyarán hazatért Gleichenbergből, úgy tűnt kicsit jobb bőrben van, de a remény csalókának bizonyult – 150 évvel ezelőtt, 1870. november 5-én reggel meghalt. "Vajon akart-e nagy lenni? Aligha. Egyáltalában semmit se akart. Egyetlen zseniális tette az, amit apja jegyzett föl róla, hogy kéthetes korában óriási erőlködéssel felült az ágyában. Azután semmi se történt. Gyerekes kapkodással másolja apja leggyöngébb verseit és az apja életét… Ez a fiú csak paródia, az apja igénytelen paródiája. (…) Pedig ezerszeresen az ő fia. Nemcsak az életét adta neki, hanem a halálát is (…). Neki is sikerül kicsapatni magát az iskolából, consilium abeundit kap, és ő is színész lesz, koplal és faluz, ripacsok közt nyomorog, kártyázik, csókolódzik és iszik. Gyorsan pergő változatban játssza le – sokszorosan megkicsinyítve – az apja életét" – írta róla Kosztolányi Dezső, és bár ennél bizonyosan több együttérzést érdemel az utókortól Petőfi Zoltán, abban nyilvánvalóan igaza volt Kosztolányinak, hogy a fiú tragikusan rövid élete alatt nem tudta feldolgozni azt a terhet, amelyet apja emléke jelentett.
Madarász Viktor Petőfi halála című festménye. Egy teória szerint a költő Fehéregyháza és Héjjasfalva között, Ispánkútnál halhatott meg, amint a segesvári csatában harcoló csapatok állásáról vihette Kemény Farkas jelentését Bemnek. Két lovas kozák szúrhatta le lándzsával - erről Heydte osztrák őrnagy, majd ezredes, Lüders orosz tábornok osztrák összekötő tisztje tanúskodott 1854-es hivatalos jelentésében. A magyar foglyok Petőfivel azonosították a holttestet a személyleírás alapján: alacsony termetű, vézna, sárgás bőrű, szakállas. Egy civil beszámoló mondja, hogy nagyanyjától hallotta, a sebesült Petőfit lóháton vitte magával egy magyar tiszt, de nem tudni, hová, így azt sem, végül túlélte-e a sérülését, hol folytatta életét, vagy hová temették el. Egy sokak által cáfolt feltételezés szerint a költő szibériai hadifogságba került. Petőfi rejtélyes eltűnése kapcsán már 1850-ben íródott életrajzai is megfogalmaztak kérdéseket. A cikk az ajánló után folytatódik Életben maradását ténylegesen egy 1860-as, a Vasárnapi Újság hasábjain megjelenő hirdetés kezdte kutatni, melyet Pákh Albert, a költő egykori barátja adott fel.
Nem segítette a történtek megismerését, hogy az utókor nem kezelte helyén a tanúvallomásokat, bizonyos emberekét, például Heydte osztrák ezredes csaknem 80 évvel későbbi emlékezését túlbecsülték. Másokéval, többek közt bizonyos Kurka Mihály 48-as honvédhuszár vallomásával nem foglalkoztak, pedig - emelte ki a szerző - valószínűleg ő volt az, aki utoljára látta élve a költőt. Szűcs Gábor szerint Heydtéről gyanítható, hogy sem életében, sem holtában nem látta Petőfit. A kutató arról is beszélt, a honvédek maguk sem tudták, Petőfi a táborban van-e, sőt valószínűleg azt sem, hogy néz ki a költő. "Verseit valószínűleg nem olvasták, ám valószínűleg hallottak már róla" - jegyezte meg Szűcs Gábor. Hozzáfűzte, hogy az "ellenség" ugyan körözést adott ki a személyleírással, de ennek általánosságain maga Petőfi is mosolygott. "Mindenki Petőfiből indult ki, nem pedig a csatából. Pedig ahhoz, hogy rekonstruálni tudjuk a történteket, tudni kell, hogyan zajlott le az ütközet, miként kerítették be az ulánus csapatok a települést, milyen volt az időjárás.
(Halála 18 óra körül történhetett. ) Ez a nevezetes "Ispánkút teória", melyet sokan nem fogadnak el. Feltételezett halála helyén ma emlékmű magasodik (lásd a mellékelt képet) Sokan próbálták rekonstruálni Petőfi halálát. Az egyik ifjú Petőfi-kutató, Szűcs Gábor szerint a költő nem az Ispán-kútnál, hanem a Szöllöhegy nyugati lábánál, egy kukoricásban esett el. (Kard és nem lándzsa általi seb okozta sérülés végzett vele. ) Mivel Petőfi holtteste a mai napig nem került elő (hiszen több tömegsír is keletkezett a területen), számtalan feltételezés jelent meg sorsáról. Az elképzelések közül néhány szerint a költő túlélte a csatát, majd orosz hadifogságba esett és végül a távoli Szibériában halt meg. Ezt a teóriát egy 1989 július 17 -én Barguzinban, Irkutszk közelében talált csontváz látszólag alátámasztja (Morvai Ferenc - Kiszely István expedíció) bár a leletről az elmúlt 25 évben senkinek sem sikerült bebizonyítania, hogy Petőfié volna (bár sokan hisznek benne). A csontokat egyébként még az USA -ban is tanulmányozták, ám a DNS vizsgálathoz szükséges lenne a Petőfi család Fiumei úti sírjának megbontása és a mintavételezés is, amihez viszont a magyar állam eddig nem járult hozzá.
Szendrei Júlia Orlai Petrich Soma Petőfi Sándor című festménye. Petőfi újratemetése 1989-ben a Megamorv-Petőfi Bizottság bejelentette, hogy megtalálták a költő sírját Szibériában, a Bajkál-tótól nem messze fekvő Barguzinban, Burjátföldön. Szenzációként közölték, noha hamar, már 1990-ben kiderült, a csontváz, melyet feltártak, az igazságügyi orvosszakértők és a régészek álláspontja szerint egy nőé lehetett. Ennek ellenére a bizottság elnöke, Morvai Ferenc makacsul ragaszkodott hozzá, hogy Petőfi maradványaira bukkantak, mert egy kínai szakértő szerint erős genetikai hasonlóság volt kimutatható más, női ági Petőfi-leszármazottakkal. Az MTA archeogenetikai laboratóriumának munkatársai a mai napig hibásnak vélik, és elutasítják ezeket a vizsgálati eredményeket. Ennek ellenére a Megamorv-Bizottság a Fiumei úti sírkertben, az általuk előre bejelentett időpontnál korábban eltemette a Szibériából hozott maradványokat, az 58-as parcellába. A sírkőre a következő szöveget vésték: Petőfi Sándor költő, forradalmár, született Magyarországon 1823-ban, meghalt Szibériában 1856-ban.
Még csak 1885-ben intéztek felhívást az ország lakóihoz, hogy aki valamit tud Petőfi eltűnéséről, azonnal értesítse az illetékes szerveket. Mindenki látta Petőfit, valójában senki sem. Volt, aki szándékosan adta ki magát Petőfinek, hogy kihasználva a köztük lévő hasonlóságot, pénzt vagy ételt szerezzen a költő régi ismerőseitől és tisztelőitől. Eddig hányszor találták meg Petőfi tetemét eltűnése óta? Legutoljára a Megamorv Petőfi Bizottság, azt írta, hogy "az 1989. július 17-én a barguzini 7-es számú sírban talált csontváz azonos Petőfi Sándoréval". De nem tudta bizonyítani, hogy az oroszok Petőfit elvitték, ott verseket írt, családot alapított stb. A magyar és a szovjet tudósokon kívül a Washingtoni Katonai Pathalógiai Intézet laboratóriumának egy szakértője azt igazolta, hogy a barguzini lelet nemét tekintve nő. Miért fontos még mindig megtalálni Petőfit? Petőfi is azt kívánta, hogy a harc mezejéről szedjük össze elszórt csontjait, hogy majd valahol az Alföldön boruljon rá a szemfödél, és ott domborodjék a sír is fölötte.
A csatatéreket össze járván, ennek s a külföldről jött több nemű tudósítások következtében ezen meggyőződésemre, ha szükséges volna, lelkiismeretesen hitet is képes vagyok letenni. Ezen állitásom igazsága mellet szól néhány szemtanúnak vallomása, kiket bizonyságtételért bár mikor fölhihatok. Nevezetesen Udvarhelyszékben Keresztúron lakó gyógyszerész - kinek nevét ugyan nem tudom, de őt szükség esetében tanuúl fölhíni magamat kötelezem - ki azon időben az erdélyi főseregnél lévén: abeli tudakozásaimra ezt felelé: ő Petőfi Sándort azon pillanatban látá utójára, midőn az kozákok által körülvétetve szakasztatott el a futó hadseregtől. Ezentúl többet nem látták s a valószínűség ottani elvesztét bizonyítja, mit még hitelesebbé tesz Udvarhelyszéki katonai parancsnok B. Hayte azon állítása melly szerint ő a csata lefolyta után a csatatért följárván a halottak között talált egy holttestet, mit öltönye és alakja leírásából biztosan lehet férjem, Petőfi Sándorénak elismerni. Pest, július 21. 1850.