Ha a járműtől műszaki állapota miatt véglegesen meg kívánunk szabadulni, a végleges kivonást kell kérnünk, amihez szükséges a bontási igazolás. Apósa átíratás nélkül nem adhatja el a járművet. A jelenlegi jogszabályok alapján csak úgy lehet a járművet véglegesen a forgalomból kivonni, ha a tulajdonos bontási átvételi igazolást mutat be az okmányirodában. A bontási igazolás kiadására jogosult regisztrált bontók listáját megtalálja pl. a weboldalon NKH Szakterületek/Közúti Jármű Szakterület/Nyilvántartások/Regisztrált bontók cím alatt. A bontási igazolás mellett az okmányirodában le kell adni a rendszámot, törzskönyvet és a forgalmi engedélyt és meg kell fizetni az igazgatási díjat. A forgalomból kivonást követően bejelentést kell tenni a biztosítóhoz is. Ha alkatrésznek eladja a járművet, az is adásvétel alapján történik, ilyenkor a vevő köteles az okmányirodában bejegyeztetni a tulajdonjogát, és innentől már neki kell eldöntenie, hogy alkatrészként felhasználja és a forgalomból nem tudja kivonni, vagy kivonatja a forgalomból és le kell adnia a bontóba.
MÉH telep, színesfém, réz, alumínium, fémhulladék, vashulladék, akkumulátor hulladék, felvásárlása Veresegyház, Vác, Gödöllő, Fót, Szada körzetében. A családi vállalkozásban üzemelő cég Körmenden, a győri székhelyű. Autókarosszéria félbevágva ülések, kárpitok, műanyagok nélkül. A telephely aszfaltozott és 20 tonnás digitális. Hulladék beszállítás darus teherautóval 500 kg-tól. Tevékenység: Vas-, papír-, színesfém hulladék felvásárlása cégektől, magánszemélyektől. Telephelyünkön egyszerre 1 autó tartózkodhat. Digitális nagy hídmérleg 60 T és kis mérleggel dolgozunk. GÉPJÁRMŰVEK FORGALOMBÓL TÖRTÉNŐ KIVONÁSA. A jelenlegi jogszabályok szerint a gépjárműveket háromféleképpen lehet kivonni a forgalomból:. Méh telep főbb tevékenységei: színesfém felvásárlás, méh telep. MÉH telepünket Szigethalmon találja, ahol nem veszélyes hulladékok gyűjtésével foglalkozunk. Autók forgalomból történõ végleges kivonása. Bontási igazolás kiállítása roncsautó felvásárlás. A Nagyváradi úton levő – egyébként győri központú – MÉH -ről pedig azt mondja.
Ránk számíthat! Forduljon munkatársainkhoz bizalommal a +36 (30) 197-5958 -as telefonszámon vagy írjon emailt elérhetőségeit megadva, és mi hamarosan kapcsolatban lépünk Önnel! A roncs nem mindenki számára roncs, haszontalan dolog! Roncsautó felvásárlás korrekt áron, megbízható ügyintézés keretein belül!
Tisztelt Autójogász! Apósom örökölt egy Fiat 126-os gépkocsit. Mivel az autót nem szeretné használni, el szeretné adni. Alkatrészként el is vinnék az autót de: átíratás nélkül eladható-e az autó mint alkatrész? A forgalomból kivonásnak követelménye-e az, hogy át legyen íratva az autó? Kell-e bontási igazolás? Milyen papírok kellenek a forgalomból kivonáshoz? Ha leírná, hogy mi a menete a forgalomból kivonásnak és alkatrésznek való eladásnak, azt nagyon megköszönném. Ha egyéb megoldást ismer, kérem, ossza meg velem. Köszönettel: A. Tamás Tisztelt A. Tamás! A kérelemre történő forgalomból kivonásnak jelenleg 3 formája van: Az ideiglenes kivonás max. 6 hónapra szól, utána automatikusan visszakerül a jármű a forgalomba. Átmeneti kivonást lehet kérni 4 esetben: jármű ellopása, külföldön történő letelepedés vagy tartós külföldi tartózkodás; jármű külföldre történő értékesítése; jármű muzeális előminősítése esetén. Az átmeneti időszakra történő forgalomból kivonás esetén a kivonás kezdő napjától számított 10 évet követően "véglegesen kivont" státuszba kerül a jármű - ha ezen időtartam alatt nem kezdeményezték ismételt forgalomba helyezését.
A bontósnak is csak alkatrésznek kell és ha nagyon szétbontod és eladod akkor nem kizárt, hogy a végén fizetned is kell a bontósnak hogy megsemmisítse a maradékot, meg lepapírozza. 20:46 Hasznos számodra ez a válasz? 8/12 A kérdező kommentje: És ha adásvételivel eladom akkor engem már nem költez semmi, onantól az ő dolga igaz? Volt aki megvenné adásvételivel, de nem jöttek érte! 9/12 egySanyi válasza: "És ő azt mondta hogy kb 20-30000 forint mire végleg kivonja a forgalomból" Azért venné meg adás-vételivel, rendes átírással, hogy azután végleg kivonja a forgalomból, persze hihető (ja vannak még csodák... ), de én nem bíznék ebben annyira, meg a vevőben sem. Ha adás-vételivel tudod eladni akkor a vevő okmányait nagyon ellenőrizd le, nehogy valami kamu személyivel vigye el valaki. A papíron mindent részletesen töltsetek ki legalább 2 példány maradjon nálad is belőle, aláírások minden példányon külön eredetiek legyenek + 2 tanú. Kifizeti, elviszi onnantól elvileg te már védve vagy. Papírokat időben elviszed a biztosítóhoz meg az ocsmányirodába és ennyi.
20. 16:52 Hasznos számodra ez a válasz? 10/12 A kérdező kommentje: A másik baj az hogy nem lehet még húzni sem a jobb kerék nem forog, és nem tudom hogy elvinni, max szétszedve utánfutón, de ezt nem hiszem hogy lehetne! Kapcsolódó kérdések:
Bontási átvételi igazolás Regisztrált autóbontónk nyitva tartásának megfelelően, de a gépjármű működésképtelensége esetén akár telefonhívásra is Budapest és 100 km-es körzetében díjtalanul veszi át és szállítja el használt autóját telephelyére, ahol a környezetvédelmi előírásoknak eleget téve dolgozza fel és készíti elő hasznosításra. A bontási átvételről a jogszabály által előírt " Bontási átvételi igazolás "-t állítunk ki. Ezen tevékenységünkhöz rendelkezünk a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyével. Bontási átvételhez szükséges iratok: eredeti forgalmi engedély eredeti törzskönyv személyi igazolvány 2 db rendszám tulajdonos meghatalmazása /ha nem a tulajdonos intézkedik a jármű bontása ügyében/ cég esetén aláírási címpéldány és cégkivonat Bontási átvételi igazolás kiadásával kapcsolatban munkaidőben Nagy Imre a 06/30 286-0406-as telefonszámon készséggel áll rendelkezésére.
Ez bármely okmányirodában megkérhető. Cégek esetében aláírási címpéldány, illetve cégkivonat is szükséges a fenti dokumentumokon kívül. Kérdés esetén érdeklődjön az alábbi elérhetőségek egyikén: A várakozás elkerülése végett előzetes időpont egyeztetése ajánlott a következő telefonszámon: +3672/532-071! telephelyeink 7622 Pécs, Légszeszgyár u. 34. Tel: +36 72 532-071 Fax: +36 72 532-073 e-mail: 7773 Villány, Ady Fasor 3/a Tel: +36 72 492-765 Fax: +36 72 592-080 7700 Mohács, Budapesti országút 12. Tel: +36 69 510-021 Fax: +36 69 510 022 7634 Pécs, Edison u. 1. Tel: + 72 522-749 7631 Pécs, Megyeri út 46/4. Tel: +36 72 223-028 E-mail: