2013-ban valóra vált cégünk egy régóta dédelgetett álma: létrehoztunk egy olyan, szoláriumstúdiókat tömörítő, nemzetközi, elit hálózatot, amelyben adott városok vagy területi egységek vélhetően legjobb szoláriumai szerepelnek. Ezen stúdiókat egy egyedülálló üzemeltetési módszertan segítségével vezetjük és fejlesztjük. Egyszerre figyelünk a kiváló technikai háttérre, az egységesen magas szolgáltatási színvonalra és az egyedi területi adottságokra, hogy az olyan ügyfélelégedettséget eredményezzen, ami korábban még nem volt megszokott hazánkban. A hálózati rendszer jogtulajdonosa a Sun System Kft., Kelet-Közép-Európa egyik tapasztalt szoláriumipari cége, így a Csokiszolárium Hálózat stúdiói számára adott a szakmai háttértámogatás. A Jogtulajdonos szigorúan ellenőrzi a tagságra jelentkező üzletek szolgáltatási színvonalát, így a Csokiszolárium Hálózathoz csak olyan üzlet csatlakozhat, amely az adott településen kiemelkedő minőségű kiszolgálásban tudja részesíteni a vendégeit. A Csokiszolárium Hálózat középtávú célja, hogy a hálózati kötelékben csak prémium minőséget biztosító szalonok legyenek, így minden partner stúdiójától elvárja, hogy megfelelő színvonalra emelje a szoláriumgépeinek, a személyzetének és a szolgáltatási környezetének a színvonalát.
A következő generációs Chocolate Brown MIX csokicső 2019 újdonsága! A legújabb fejlesztésű szoláriumcsövet a német erlangeni gyár mérnökeivel közösen fejlesztettük ki, hogy leégésmentesen még tartósabb csokibarnaságot érjünk el. Az új MIX csokicsövek egy jól átgondolt innováció eredményeképpen lettek megtervezve, hűen tükrözve a védjegy tulajdonos Sun System Kft. szándékát a folyamatos fejlesztésekre és megújulásra. Miben jelentenek újat, mást ezek a napozólámpák? A Chocolate Brown MIX szoláriumcső típusai, megőrizve a TOP! sorozat legkedvezőbb tulajdonságait, optimalizált UV-A és UV-B értékekkel rendelkeznek, ezért tökéletesen alkalmasak arra, hogy – egymástól teljesen eltérő barnítási igényeknek is – maximálisan megfelelő kombinációkat állíthassunk össze. A "mixelés" segítségével nagyon hatásos, tartós és bársonyosan mélybarna szín érhető el, akár rövid napozási idő alatt anélkül, hogy félnünk kellene a bőr megpirulásától. A szoláriumgépek tulajdonságaihoz legjobban illő, a barnulni vágyók és a stúdióüzemeltetők elvárásainak a leginkább megfelelő összeállítású garnitúrák kiválasztásához UV-mérési adatbázison alapuló, tudományos igényességű tervezőprogram áll a rendelkezésünkre.
Amennyiben tesztelni akarod a Chocolate Brown Csokiszolárium Hálózat szalonjait, látogass el bármelyik tagsággal rendelkező szalonunkba! Ha követsz minket a Facebookon, láthatod az aktualitásokat és megismerkedhetsz az általunk nyújtott szolgáltatással! Keresd bizalommal a védjegyezett emblémával ellátott Csokiszolárium® stúdiókat! Legyél Te is csokibarna! Kellemes szoláriumozást kívánunk! Üdvözlettel: a Chocolate Brown Csokiszolárium Hálózat csapata
5650 Mezőberény, Puskin u. 2-4. 3450 Mezőcsát, Kossuth u. 1. 3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 103. 530131 Miercurea Ciuc (Csíkszereda), str. Mihail Sadoveanu, nr. 26 - Romania 3530 Miskolc, Corvin u. 5. 3516 Miskolc, Dorottya u. (a Csillagvizsgálós házban) 3527 Miskolc, József Attila u. 87. Auchan üzletsor 8060 Mór, Vértes u. 8/A. 7500 Nagyatád, Kossuth u. 14. 4320 Nagykálló, Kállai kettős tér 1. 8800 Nagykanizsa, Táborhely út 4. 2750 Nagykőrös, Ceglédi út 14. 940 65 Nové Zámky (Érsekújvár), M. R. Stefánika 38. - Slovakia 4300 Nyírbátor, Szabadság tér 18. 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 10-12. 4400 Nyíregyháza, Törzs utca 9. (Örökösföld - Szilvavölgy lakópark) 2840 Oroszlány, Havasi Márton u. 2. 3060 Pásztó, Csillag tér 14. 2119 Pécel, Rákos út 6. 7622 Pécs, Nagy Lajos király útja 8. Rozi Szoli 2721 Pilis, Kávai út 7. 3100 Salgótarján, Március 15. út 6. 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 68. 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth Lajos tér 8. 440221 Satu Mare (Szatmárnémeti), bld. Independenței nr. 6 - Romania 440014 Satu Mare (Szatmárnémeti), pta.
A és a weboldalak tulajdonosa a Sun System Szolárium Nagykereskedés. © Minden jog fenntartva! - 2021
Ez az elvárás mindannyiunk közös érdeke! A hálózat lényege nemcsak a külsőségekben rejlik, hanem egy sajátos szolgáltatási filozófiában, szakmai tudásban és tapasztalatokban is. A hálózat rendszere és filozófiája úgy lett kialakítva, hogy ebből természetesen a legtöbbet a kedves barnulni vágyó vendégek profitálhatnak. A Csokiszolárium Hálózat lételeme az elégedett vendégek visszajelzése, így a folyamatos fejlődés érdekében várunk minden olyan bejelentést vagy építő jellegű kritikát, ami bármelyik hálózati szalonunk szolgáltatásával kapcsolatos. Fontos azonban, hogy nem minden Csokicsővel szolgáltató szalon Csokiszolárium® státuszú, ezért előbb ellenőrizd le a szalon tagságát a Csokiszoláriumok menüpontban! Mi teljes mértékben hiszünk a Chocolate Brown Csokiszolárium brandben, mert nálunk alapelvárás a profi, szakszerű kiszolgálás.
Az is fontos szempont lehet, hogy szükség esetén mindössze néhány cső cseréjével könnyedén változtatni lehet a hatásfokon! A típuscsalád a szabványoknak megfelelő 160 W (1. 76 m), 160 W XL (1, 9 m) és 180 W (2. 0 m) teljesítményű és hosszúságú lámpákból áll, Chocolate Brown MIX A-Max, Chocolate Brown MIX B-Max és Chocolate Brown MIX B-Power neveken. Miért jó befeketetés a Chocolate Brown MIX csokicső? A Chocolate Brown MIX lámpák üzleti és felhasználási szempontból két nagyszerű lehetőséget kínálnak. Egyrészt a keverés arányait változtatva, szinte bármilyen barnító tulajdonságú variáció létrehozható a segítségükkel, jóval szélesebb spektrumot biztosítva ily módon az eddigi lehetőségekhez képest. Másrészt – ha a szükség úgy hozza – gyorsan és alacsony költséggel az egész csőgarnitúra átstrukturálható.
831 04 Bratislava (Pozsony), Vajnorská 100 - Slovakia 2030 Érd, Kálvin tér 1. 9022 Győr, Czuczor Gergely u. 18-24. 2462 Martonvásár, Szent László utca 3. 1. emelet 8330 Sümeg, Kossuth Lajos utca 38. 5540 Szarvas, Szabadság út 30. 8400 Ajka, Petőfi u. 17. 430211 Baia Mare (Nagybánya), bld. Traian nr. 4-6 Romania 430211 Baia Mare (Nagybánya), bulevardul Unirii nr. 5 - Romania 8243 Balatonakali, Pacsirta u. 1/A. 5600 Békéscsaba, Andrássy út 29-33. 2060 Bicske, Csabdi út 4. (Tesco üzletsor) 7150 Bonyhád, Szabadság tér 8/24. 1173 Budapest, Pesti út 155. 1023 Budapest, Frankel Leó u. 72. 1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 4. (a buszmegálló mögött) 1106 Budapest, Örs vezér tere 25/A., ÁRKÁD Bevásárlóközpont - A földszinten a gyakorló utcai bejáratnál 1146 Budapest, Kerepesi út 28. fsz. 1043 Budapest, István u. 1. 1135 Budapest, Béke u. 13-19. 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 115. 1212 Budapest - Csepel, Görgey Artúr tér 3. 2700 Cegléd, Teleki u. 1-3. 2370 Dabas, Bartók Béla u. 46. 4029 Debrecen, Csapó utca 43.
Libertatii nr. 22 (Cuza Vodă utca bejáratánál) - Romania 9400 Sopron, Besenyő utca 18. 9400 Sopron, Selmeczi u. 15. (az InterSpar-ban) 9400 Sopron, Rákosi út 61/A. 943 01 Štúrovo (Párkány), Hlavná 144/28 - Slovakia 6720 Szeged, Feketesas utca 24-26. 7100 Szekszárd, Kölcsey ltp. (a mozival szemben) 3900 Szerencs, Széchenyi u. 46. 5000 Szolnok, Szapáry u. 11. 2335 Taksony, Fő u. 109. 540561 Targu-Mures (Marosvásárhely), Bulevardul 1. Decemberie 1918 Nr. 216. - Románia 2890 Tata, Május 1. út 21. 2800 Tatabánya, Gál István lakótelep 535. 2800 Tatabánya, Erdész u. 8/A. 3580 Tiszaújváros, Széchenyi utca 13. 075 01 Trebišov (Tőketerebes), M. Štefánika 10 - Slovakia 2600 Vác, Széchenyi u. 25. 4800 Vásárosnamény, Beregszászi út 2. 8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor út 20. 937 01 Želiezovce (Zselíz), Mierová 22 - Slovakia