Az Infotörvény ráadásul rendszeres, háromévenkénti adatvédelmi felülvizsgálati kötelezettséget is előír. Duna House: jelentős a túlkínálat lakásbérleti piacon Élénkül az lakásbérleti piac, mivel pár nap múlva kiderül, hogy a végzett középiskolások melyik felsőoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat: a Duna House adatai szerint az árak nem változtak az elmúlt hónapokban, inkább stagnálnak, miközben átlagosan 20-30 százalékkal nagyobb az albérlet-kínálat az országban, mint a kereslet.
Egy gyerekkönyvnek, mesekönyvnek, mesei gyűjteménynek, sokat jelent az, ha JÓ és ISMERT illusztrátort kap. HAUFF meséi ugyan megállnák a helyüket az illusztrációk nélkül is, de így kapnak még egy kis plusz fűszerezést. Szegedi Katalinnal elfogult vagyok, nincs olyan rajza (jó a G. Szász Ilona: A Mindentvarró Tű című könyv illusztrációi nem tetszettek) amiért ne lennék oda. Nálam ő egy örök favorit, még talán majd Finy Petra könyvét is elolvasom…csak mert ő illusztrálta. Tehát adott volt, hogy HAUFF újra kiadott meséit a A kis Mukk történetét is olvasni fogom. Örülök, hogy a könyvtár megvette, már csak azt remélem, hogy a korosztály, vagy korosztály szülei is kézbe veszik. Hat rövid történetből áll a kötet, a kedvencem … azaz igazság, hogy ezen el kell gondolkodnom. Akartam mondani, hogy a címadó történet a kedvencem, de imádtam a Mesék almanachját is…. és a Gólyakalifa története is izgalmas és néha derűs volt (volt benne bagoly), Fatme szabadulása is kedvenc lett, a maga tanulságtartalmával és barátság, a segítőkészség és őszintesége miatt.
Uzsonna: egy zsírszegény müzli szelet. Vacsora: 15 dkg csirkemellet süss meg roston és tálalj mellé 20 deka párolt zöldbabot és desszertnek fogyassz el egy mangót. 4. diétás nap Reggeli: egy csésze zöld tea, egy alma lereszelve, két teáskanál mézzel ízesítve. Tízórai: 10 dkg vegyes gyümölcssaláta. Ebéd: 15 deka brokkolit párolj meg és egyél mellé két főtt tojást. Uzsonna: készíts banán turmixot 2, 5 deci zsírszegény tejből és egy banánból. Vacsora: 15 deka vegyes zöldsaláta leöntve egy evőkanál balzsamecettel. 5. diétás nap Tízórai: egy alma Ebéd: egy kemény tojás összekeverve 15 deka párolt barna rizzsel. Vacsora: 10 dekányi grillcsirkét vágj csíkokra. Keverd össze 20 deka kertész salátával és öntsd le egy evőkanál balzsamecettel. 6. diétás nap Reggeli: egy csésze zöld tea és egy zsírszegény müzli szelet. Tízórai: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós egy szelet pulykasonkával. Ebéd: 15 deka csirkemellet párolj meg és tálalj mellé 20 deka vegyes zöldsalátát, amit önts le egy evőkanál balzsamecettel.
Oszd meg az oldalt a barátaiddal, ismerőseiddel is!