Üzenem a nézőknek, vigyázzanak magukra és másokra! " Chris Cuomo, New York polgármestere öccse szavainak külön nyomatékot adnak a legújabb hírek. A város a járvány fő gócpontjának számít az USA-ban. Hétvégén tették közzé, hogy a mentőszervezetek legújabb protokollja 20 percben maximálja az újraélesztést. Ha ennyi idő alatt nem sikerül helyreállítani a keringést, sorsára (halálára) hagyják az érintettet, nem viszik kórházba. Ott ugyanis a többi, szívmegállásos kísérő-tünetet nem produkáló COVID-19 beteget kell az orvosoknak ellátniuk. "Mintha háborús helyzet volna, sok áldozatot kell hátra hagynunk", mondta a 3 ezer mentőst/tűzoltót képviselő FDNY EMS alelnöke, Michael Greco. Arról is beszámolt, nincs minden mentősnek megfelelő maszkja, védőfelszerelése, aggódnak maguk és családjuk egészsége miatt. Ezért egyesek az autójukban alszanak, mások végrendeletüket írják, mert nem tudják, mivé fejlődik még, meddig tart ez az egész járvány. " Forrás: WEBBeteg Fazekas Erzsébet, újságíró Fontos egészségügyi tudnivalók a koronavírus járvány idejére Hogyan takarítsunk a koronavírus-járvány idején?
"Úgy látom, az interneten sok a hamis hír, a félrevezető, sőt veszélyes tanács. Tudjuk, hogy általában véve hasznos lehet a vitaminszedés. De ha olyan elképesztő dózisokról olvasni, mint amiket egyesek mostanában ajánlanak, gyorsan meneküljünk el az ilyen oldalakról. A 10, sőt 20 ezres egység hihetetlenül nagy kárt okozhat a szervezetben. Figyelem, rengeteg ember bármit megtesz kétségbeesésében, alá nem támasztott, tudománytalan javaslatokba kapaszkodik, hátha ez vagy az segít. De a neten ajánlottak többségére nincs semmi bizonyíték. Azt viszont tudjuk, sokan húznak hasznot mások csodaváró reménykedéséből. Ne dőljünk be. Nekem a csirkeleves segített, mert jól esett, és ezt nem lehet túladagolni. Senkit nem akarok megijeszteni, én is túl leszek rajta – bár most is van még lázam, 38 fölött lehet, de nem mérem folyamatosan. Estére lehet magasabb – gyerekkorunkban megtanultuk, ez így működik, így próbál a szervezet úrrá lenni a vírus-támadáson. Majd elmúlik. De nem mondhatom, hogy ne volna rémes ez az állapot.
A gyerekeknél nem csak a baktériumok okoznak hőemelkedést A hőemelkedés nem feltétlenül valamilyen betegség tünete. Gyakran előfordul, hogy az újszülöttek és a totyogó babák testhőmérséklete megemelkedik, amikor melegük van, vagy túlöltöztetjük őket. Ennek oka az, hogy szervezetük – ellentétben a nagyobb gyerekek és felnőttek szervezetével – még nem képes a teshőmérséklet szabályozására. Hőemelkedést okozhat a védőoltás is, aminek célja a szervezet specifikus ellenállásának fokozása. Az első fogak növekedésekor is lehet hőemelkedés, de nem magasabb, mint 37, 8°C. Hogyan mérjük a gyerekek testhőmérsékletét? A kisbabák és kisebb gyerekek lázmérése nem egyszerű feladat. Az egészen pici babák testhőmérsékletét mérje a végbélben, digitális hőmérővel. A lázmérő végét kenje be popsikrémmel vagy babaolajjal. A gyermeket fektesse a hátára, egyik kezével a sarkainál fogva emelje fel a lábait, a másik kezével a lázmérőt kb. 1, 5-2 cm mélyen helyezze be a végbélnyílásba. Várja meg, amíg a baba ellazul, a lázmérőt ne nyomja be erővel.
Ha megváltozik a széklet jellege, esetleg láz, elesettség társul hozzá, akkor keressék fel a háziorvost! Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget. Kérdés: 2011. április 13., 09:07; Megválaszolva: 2011. április 13., 13:38 Hirdetés Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés Fogzás és a tápszer elutasítása Tisztelt Szakértők! Kislányom tíz hónapos múlt. Három hete bukkantak ki a fogacskái (alul kettő) Azóta nagyon keveset eszik tápszerből (max.... Ez vajon már a fogzás? Jó napot! Az lenne a kérdésem, hogy: A fiam novemberben 9-én lesz 2 hónapos, sajnos elég szorulásos volt, de mostanában a széklete lazább lett.... Fejrázás T. Doktor Nő/Úr! Kislányom 9 hónapos, és kb. 1 hete elkezdte rázni a fejét, jobbra-balra, mintha "nem"-et intene. Nem állandó jelleggel, hanem... Miért nem hízik a kisfiam? Tisztelt válaszoló! Kisfiam 11 hónapos. Egy hónapja a tanácsadáson 9, 5 kg-volt a kisfiam, ma viszont csak 9kg volt.
Mivel a végbélben magasabb a testhőmérséklet, a mért értékből vonjon le 0, 5°C-ot. A 6 hónapostól nagyobb gyermek lázát fülhőmérővel is megmérheti. Idősebb gyermekek testhőmérsékletét mérheti a szájban, a nyelv alatt. A lázmérőt addig kell a szájban tartani, amíg állandósul a mért érték. A nagyobb gyerekeknek már nem jelent problémát a hónaljban történő lázmérés sem. A gyermeket első alkalommal ültesse az ölébe és hogy a lázmérő ne mozduljon el, karját tartsa szorosan a teste mellett. Alapvető szabályok betartása hőemelkedés és láz esetében Ügyeljen arra, hogy gyermeke rendszeresen igyon. Legmegfelelőbb italok a tiszta víz, a gyümölcstea és a gyógynövény-tea. A szobában szellőztessen rendszeresen, gyakran és alaposan. A hőemelkedést gyakran étvágytalanság kíséri. Készítsen könnyű ételeket, erőlevest, zöldséglevest, melyek táplálóak és tartalmazzák a szükséges ásványi anyagokat. Ilyen megfelelő étel például a gyümölcsös és zöldséges smoothie, vagy a gyümölcs- és zöldséglevesek. Rendszeresen mérje a gyermek testhőmérsékletét és figyelje annak alakulását – ha 38, 5°C fölé emelkedik, kezdje meg a lázcsillapítást.
Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró Koronavírus-fertőzése tüneteiről, a betegséggel való küzdelméről beszélt Chris Cuomo (New York polgármesterének testvére). A televíziós újságíró a CNN tudósítója, és dr. Sanjay Gupta amerikai idegsebész kérdéseire válaszolt. "Szenvedtem, pocsékul éreztem magam, még úgy is, hogy nem voltak fulladásos tüneteim. Ezért nem is vittek kórházba. De otthon is lehet az ember kutyául, hacsak nem elképesztően szerencsés. Persze statisztikailag csak kevesen esnek ebbe a halmazba. Sorolhatnám, hány történetet hallottam ismerősöktől, akiknek 6-8-10, sőt akár 12 napon át volt nagyon magas láza. Sokan hiszik azt, velük ilyesmi úgyse történik meg. De igen! Bárki megbetegedhet, úgy, mint én, sőt, még rosszabbul is járhat! " Hirdetés Három nap alatt csaknem 6 kilót fogyott, pedig felesége úgy próbált kedvében járni az ételekkel, mint udvarlása idején "Hiába táplálkoztam, mintha mindent azonnal kiizzadtam volna! Sokszor hallani, hogy a láz a szervezet természetes reakciója, így akarja legyőzni a betolakodókat.
Kedves doktornő! 7 hónapos kisfiamnak még nem bújtak elő a fogai, viszont kb. 2 hete intenzíven dörzsöli mindennel az ínyét, ami csak a keze ügyébe kerül. 3 napja pedig napi 5-6 alkalommal van széklete, ami hígabb állagú, de nem nyálkás. Azt szeretném kérdezni, hogy ez lehet-e a fogzástól, ha igen akkor mennyi ideig tarthat ez a napi többszöri székelés, (általában napi 1-2 alkalommal szokott széklete lenni), vagy inkább valamilyen fertőzésről lehet szó, és forduljak vele a gyermekorvoshoz. (Rota vírus elleni oltást kapott) Válaszát előre is köszönöm! Dr. Veress Dóra válasza fogzás témában Kedves Kérdező. Ha a kicsi széklete nem bűzös, nyálkás, akkor lehet a fogzás miatt. Ilyenkor fokozott a nyálelválasztás, és ez okozza a gyakoribb székletürítést. Az időtartama változó szokott lenni, lehet, hogy csak néhány napig tart, lehet, hogy egy kicsit tovább, amíg a fog ki nem jön. Teendő, a fájdalomcsillapításon kívül, nincs sok, krémezzék a kicsi fenekét, hogy nehogy kicsípje a sok kaki és pótolják az elveszett folyadékot.
Figyelt kérdés Apukám elkapta a covidot, majdnem 1 hete lázas. Más tünete szerencsére nincs, nem is köhög, nem romlik az állapota. Szombaton 40 fokos volt a láza, azóta 39-39, 5 a csúcson. Este lemegy (lázcsillapítóval) 37 alá, éjjel megint van láz, majd délelőtt 38 körül és délutánra megy fel újra. Meddig normális ez a láz? Hány napig szokott tartani? 1/6 A kérdező kommentje: Az orvos nem mondott rá semmit, azt mondta esetleg be lehet menni covid ambulanciára ahol megvizsgálják. De mivel nem fullad nem mondott semmit. Véroxigénjét is mérjük, 95-98. 2/6 anonim válasza: 84% Nekem 10 nap volt. 38. 8-39. 5C fokos. márc. 8. 22:12 Hasznos számodra ez a válasz? 3/6 anonim válasza: márc. 10. 21:38 Hasznos számodra ez a válasz? 4/6 anonim válasza: Ismerősömnél 2 teljes hétig tartott, változó intenzitással, gyakran 39 fokos lázzal. De nem került kórházba. 11. 13:40 Hasznos számodra ez a válasz? 5/6 A kérdező kommentje: Még mindig láza van, napi két csúccsal, 39, 4 is. A csúcsok között lemegy a láza.