Mindketten tudtuk, ez mit jelent. Ekkor pedig már nagyon szerelmes voltam, és rengeteget tépelődtem, mit tegyek. Éreztem, hogy ez nem futó lángolás. Valahol reménykedtem abban, hogy elhagyja a családját, és boldogan élhetünk, de tudtam, hogy ez nem lenne helyes. Miért tennék mindent tönkre? Mi jogon? Sajnos, egy idő után a főnöknőm mindenre rájött Lehetetlen volt nem észrevenni azt, ami köztünk van. Onnantól kezdve még megalázóbb helyzetekbe kényszerített bele, és minden erejével azon volt, hogy megakadályozzon köztünk mindennemű kapcsolatot. Idővel megelégeltem a sorozatos megaláztatásokat. Kiléptem, és egyik napról a másikra más munkahelyen kezdtem el dolgozni, ahol végre a képesítésemnek megfelelő állást kaptam. Péter ezután még többször megkeresett, kérte, hogy találkozzunk. Éreztem, hogy hiányzom neki, és iszonyúan szenvedtem ettől az állapottól. De ennek ellenére sem akartam a találkozást, és megszakítottam vele a kapcsolatot. Peregni kezdtek előttem a képek Ez az időszak elmélyülést hozott a spirituális utamon is – kicsit meghalt a lelkem, és újjászületett.
Sőt! Lehet, hogy már akkor elkezd létrejönni ez az érzés benne, amikor benned megszületik a szándék a varázslat végrehajtására. DE… Biztosan neked is volt már olyan az életedben, például az iskolás éveidben, amikor összevesztél a legjobb barátoddal/barátnőddel. Haragudtál rá. Nagyon. Ezért, amikor ő már békülni akart, és elhívott mondjuk pizzázni, akkor te makacsul hátat fordítottál, és nemet mondtál. Nem azért mert nem kedvelted őt. Nem azért, mert nem mentél volna szívesen pizzázni. Az ok az egód. Az a duzzogás benned, ami azt súgta: " megbántott; ennyivel nem ússza meg; nem megyek vele sehova ". Ekkor a barátod/barátnőd hiába csinált volna varázslatot arra, hogy te légy továbbra is a barátja, és kedveld őt, attól még nem változott volna semmi. Te ugyan talán jobban érezted volna, hogy kedveled, de ez még nem biztos, hogy felülírta volna az egód " nekem van igazam " beállítottságát. Ha nagyon nagy volt benned még a harag, akkor biztosan nem. A szerelmi kötés szintén így működik. Az érzelmi szálakat ugyan felturbózza, tán a késztetés is ott lesz a másikban, de ha az egója másként határoz, azt sajnos nem írja felül.
Az apja ismét nemet mondott, ő pedig annyira kötődött hozzám, hogy szinte beleőrült. Nem bírta feldolgozni a helyzetet, és öngyilkosságot követett el. A családja ezután bosszút állt rajtam – én pedig tovább léptem, egy újabb földi életbe, magammal hozva a szenvedély lehúzó démonait, és a kötés terhét. Mindezekre ráébredve, ma már világos előttem, hogy mi a helyes és mi nem. Letettem a feladatomat azzal, hogy ma már tisztán látom a szerelmi élet dolgait. Nem nyúlok bele a sors rendelésébe, nem bonyolítom meg az életemet, sem másokét szerelmi kötésekkel. Ezekhez a felismerésekhez kellettek ezek a történések. Az a kötés ugyan ma is él? ahogyan előző életbeli imámban kértem, az a fiú mindig, minden este velem fekszik le, és minden reggel velem ébred – hiszen ő most a kisfiam. "Angéla" Az Astronet ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
Amint a fent említett írásom első mondatában leírtam, az érzelmi szálak mindenképpen felerősödnek a kötés által. DE ez nem feltétlenül jelenti azt is – amit viszont szinte mindenki elvár egy szerelmi kötéstől -, hogy általa boldogan éljen a kedvesével, ameddig csak akar. Tehát, a szerelmi kötés hatásossága csak és kizárólag rajtad múlik. És ha már itt tartunk… Te nem kérdezted, de mások gyakran: – " Mennyi idő a megvalósulás? " Általános szabály a varázslatoknál az, hogy az elvégzése után, egy holdciklusnyi időn belül létrejön. De valójában erre a kérdésre sincsen pontos válasz. Van, amikor már a szerelmi kötés elvégzésének elhatározása, illetve a varázslat megkezdése változást hoz, de van, akinél csak később jön el az eredmény. Ez is egyénfüggő. Remélem, ezzel sikerült kielégítenem a kíváncsiságodat! Csodákkal teli szép napokat kívánok Neked! Susi 2019-08-26T15:01:07+00:00