Gelencsér Timi és táncpartnere, Hegyes Bertalan között a kezdetektől megvan a kémia és az összhang. Összecsiszolódtak a próbák során, barátok lettek, és sokakban felmerült, hogy talán több van köztük ennél. Timi és Berci már nyolc hete alkottak egy párt a táncparketten, amikor mindketten könnyek között vallották be, hogy nem akarják elveszíteni egymást. "Ha esetleg eljutunk a döntőbe, ennek ott nem lesz vége, én nagyon szeretném, ha mi továbbra is barátok maradnánk, és nem veszítenénk el egymást" – mondta meghatódva a szépségkirálynő. Nos, a show véget ért, ők pedig megnyerték a finálét. Ezután a Bors megkérdezte őket, hogy igazak-e a pletykák, tényleg több van-e köztük barátságnál. "Mindenki össze akar minket hozni, ez kétségtelen. Azt mondják, hogy szép pár vagyunk. Annyi biztos, hogy nagyon megszerettük egymást. Ebben a négy és fél, öt hónapban olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy már nagyon bizalmas kapcsolatban vagyunk, mély és intim dolgokat is megosztunk egymással. Ezer százalék, hogy ezentúl is kapcsolatban maradunk, akármi történik a jövőben.
Emlékezhetünk, a TV2 Dancing with the Stars című műsorának győzteseit - Hegyes Bertalant és Gelencsér Tímeát - rajongóik már a műsor legelejétől fogva össze akarták boronálni, és egy ideig úgy tűnt erre van is esély, de most minden rajongó álma szertefoszlani látszik... "Azt mondják, hogy szép pár vagyunk. Annyi biztos, hogy nagyon megszerettük egymást. Ebben a négy és fél, öt hónapban olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy már nagyon bizalmas kapcsolatban vagyunk, mély és intim dolgokat is megosztunk egymással. " – mondta korábban Berci é hozzátette arról MÉG nem szeretne beszélni, lehet-e több köztük barátságnál. Ezután Timi kiment Dominikára forgatni az Exatlon Hungary következő évadát, amelyről nemrégiben tért haza, de nagyon úgy tűnik, végül mást választott a népszerű modell Berci helyett. A kiválasztott férfi ráadásul a táncos egyik ismerőse, pontosabban mindkettejüké, ugyanis az Ákos névre hallgató úriember a Dancing with the Stars produkciójában együtt dolgozott a győztes táncpárossal.
Most megkérdezem, amit mindenki tudni akar. Mit érzel Berci iránt? Az egyértelmű, hogy nagyon megszerettük egymást. Egy jó táncpárosnak szerintem az a titka, hogy megvan közöttük a megkérdőjelezhetetlen bizalom, a szimpátia és a kémia. Nagyon nehéz most elválni egymástól, mert az elmúlt hónapokban az életünk egyik legfontosabb része volt az együtt eltöltött idő, nekem viszont most mennem kell vissza Dominikára az Exatlon miatt. Nem véletlenül sírtunk egyre többet, ahogy közeledtünk a műsor vége felé, nem akartuk elfogadni, hogy ennek hamarosan vége lesz. Most iszonyú nehéz mindkettőnknek, hiszen több tízezer kilométerre utazom. Volt egy olyan kisvideód a Dancing with the Starsban, ahol arról mesélsz, sokan a külsőd alapján tévesen ítélnek meg, csak üresfejű modellt látnak benned, aki pusztán csak a bájaival próbál érvényesülni a képernyőn. Hogy érzed, változott az emberek véleménye rólad? Nagyon sok előítélet kaptam, hogy kényes, hisztis vagy éppen buta vagyok. Bár a szépségversenyek világából érkezni a médiában sokak szemében kompromittáló, nekem ez egy kiugrási, megmutatkozási lehetőség volt.
Csak úgy, mint Lady Gagát és Bradley Coopert a Csillag születik sikere után, a gyönyörű szépségkirálynőt és a tehetséges versenytáncost is összeboronálták. Imádta a közönség, ahogy imádták egymást Gelencsér Tímea még csak a napokban lesz 27 éves, de már most bebizonyította, hogy több, mint szépségkirálynő. A 2016-os Miss World Hungary győztese már harmadik éve vesz részt a TV2 Exatlon Hungary című ügyességi és extrémsport vetélkedőműsorában, riporterkedik és műsorvezetői terveket dédelget. A hétvégén pedig a 2020-as év is emlékezetessé vált számára: ő és táncos partnere, Hegyes Bertalan nyerték meg az ország elsőszámú táncos tévéműsorát, a Dancing with the Starst. A fiatal szépségnek egyáltalán nem volt ismeretlen a sport világa, hiszen korábban FitKid versenyző volt, akrobatikus showtáncban pedig világbajnoki második helyezett lett. Az alázatos, fegyelmezett és következetes munkamorált pedig fitnessversenyző múltja miatt szintén nem kellett neki bemutatni. A közönség kedvencei lettek partnerével, de nemcsak ügyes lépéseik miatt, hanem a közöttük lévő elsöprő és látványos összhang és kémia miatt, amit még tévéképernyőn keresztül is érezni lehetett.
Több hónap után újra együtt van Gelencsér Timi és Hegyes Bertalan Origo Life Reblog Videa Newsfeed Freemail Travelo Gphírek She Onbox Randi Ingatlanbazár Játék Szállás még több 19°C 31°C 2021. júl. 17., szombat Endre Itthon Nagyvilág Gazdaság Sport Tv Film Tudomány Tech Autó Kultúra Táfelspicc Podcast Utazás Jog Még több > mehet mégsem Tévé Origo 2021. 06. 12. 16:28 Szinte véget sem ért az Exatlon Hungary, Gelencsér Timi máris az egyik legjobb barátjával, a Dancing with the Starsból ismert, Hegyes Bercivel találkozott. Közös képet is készítettek, ami felkerült az Instagramra, így újból felmerült a pletyka, hogy több is lehet köztük, mint barátság. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Tímea Gelencsér (@timella) által megosztott bejegyzés TOVÁBBI CIKKEK Merész fürdőruhában nyitotta meg a nyári szezont Kárpáti Rebeka - kép Szexi bikiniben lebeg a vízen Kulcsár Edina - kép Megsérült verekedés közben Németh Kristóf média tévé szórakozás Gelencsér Tímea Hegyes Bertalan Ezek is érdekelhetnek hirdetés hirdetés
Arról, hogy tényleg együtt vannak-e egyelőre nincs hivatalos infó, de a rajongók szerint egyértelmű abból, ahogy Timi derekát átkarolja Ákos... Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi influenszerekkel kapcsolatos hírekről, kövesd a TikTok, Instagram és a Facebook-oldalunkat!
2021. júl 13. 20:09 Gelencsér Tímea Hegyes Bertalan tánccal ünnepelték megismerkedésük évfordulóját /Fotó: Pozsonyi Zita Gelencsér Timi és Hegyes Berci tánccal ünnepelték meg, hogy már egy éve ismerik egymást. Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan győzelmével ért véget a Dancing with the Stars műsora 2020-ban. A műsor rajongói örülhetnek, hiszen már hivatalos, hogy nemsokára a második évad is elkezdődik; Gelencsér Timiék pedig épp most ünneplik megismerkedésük első évfordulóját. ( A legfrissebb hírek itt) A jeles alkalom természetesen azonnal táncra is perdítette a párost: Timi Instagram-ra feltöltött videójából ugyanis kiderült, hogy megtanította Bercit jive-ozni. " Az 1 éves évfordulónkon megtanítottam Bercit jive-ozni " – írta a feltöltött videóhoz. évforduló tánc Gelencsér Tímea hegyes berci ünneplés Dancing with the stars
For more info about timea visit: A győztesek felajánlottak egymillió forintot a zenével a rákos gyermekekért a győztes pár a szavazatok döntő többségével gelencsér tímea és hegyes bertalan lett. Gelencsér tímea 27 éves rendkívül sokoldalú személyiség, kiváló sportoló, sikeres fiatalon kezdett el foglalkozni a modellkedéssel. ő. A győztesek felajánlottak egymillió forintot a zenével a. Gelencsér timit és hegyes bertalant, a dancing with the stars versenyzőit nem csak a munka köti össze? Mindeközben gelencsér tímea hatalmas bejelentést tett. Kezdőlap / posts tagged hegyes bertalan. Utolsó táncként mindkét páros bécsi keringőt adott elő, így valamiképpen költői befejezést kapott a tv2 végül eldőlt, hogy gelencsér tímeáék nyerték a dancing with the starst, gabriela spanic pedig begyűjthette a legjobb külföldi táncosnak járó díjat. Lenyűgöző táncot mutatott be gelencsér tímea és hegyes bertalan a dancing with the stars színpadán. Gelencsér tímea nem vélemény szerintem, hanem valaiféle nő lehet, vagy hasonló!
Hogy miért vibrált annyira kettejük között a levegő, arról Timit kérdeztük, miután gratuláltunk neki az eredményes szereplésért. Elképesztő munka áll mögöttetek, amit busásan jutalmazott a közönség, hangos győzelmet arattatok. Milyen érzés, hogy most jóformán a csapból is ti folytok? Boldog vagyok, hogy a mai napig rengeteg pozitív üzenetet és megjegyzést kapok a nézőktől, nagyon jóleső érzés a figyelmüket és a szeretetüket élvezni. Nagyon szerettem volna szerepelni ebben a műsorban, mert testhez állónak éreztem. Bár korábban is táncoltam, mozogtam, a társastánc kimaradt az életemből. Örülök, hogy kipróbálhattam magam ezen a területen is. Nem gondoltam volna, hogy a közönségnek és a zsűrinek is annyira tetszünk majd, hogy mi jövünk ki a végén győztesként, ez leírhatatlan érzés. Ez nem egy olyan műsor volt, mint az Exatlon, hogy ha bedobom a labdát, tovább tudok menni, ha nem, akkor kiesek. A zsűri és a nézők szimpátiját és tetszését kellett megnyernünk, nagyon erős visszajelzésként élem meg, hogy ez sikerült.
Most ismét dominikára utazhat, hiszen egy különleges feladattal bízták meg a műsor készítői. Bertalan friss bejegyzésében egy hatalmas kulisszatitokról rántotta le a leplet, amiben elárulta. Életrajz, adatok, képek, háttérképek, vélemények. View all timea gelencsér pictures. Nézd vissza gelencsér tímea és hegyes bertalan produkcióját! Utolsó táncként mindkét páros bécsi keringőt adott elő, így valamiképpen költői befejezést kapott a tv2 végül eldőlt, hogy gelencsér tímeáék nyerték a dancing with the starst, gabriela spanic pedig begyűjthette a legjobb külföldi táncosnak járó díjat. Nem hegyes bertalan lesz gelencsér tímea párja a döntőben. Gelencsér timi szépségkirálynőként érkezett az exatlon első szériájába, ahol sikeresen dobogós második helyezettként ért véget számára a verseny. Gelencsér tímea hatalmas bejelentést tett. Gelencsér timi és ungvári miklós nem sokkal a verseny után oltár elé állt? A 26 éves gelencsér tímea nagyon fiatalon, 12 évesen kezdett el foglalkozni a modellkedéssel.