Jó hírünk van, ugyanis a jogszabály szerint a nappali felsőoktatási intézményben eltöltött tanulmányok beleszámítanak a 3 éves TB jogviszonyba, azzal a feltétellel, hogy legalább az utolsó 180 napban volt munkaviszonyból, vagy vállalkozásból származó jövedelem. Ráadásul a tanulmányok befejezése a munkába állás között is lehet megszakítás, maximum fél év. ( Arról, hogy miként igazolhatod a TB jogviszonyt, itt olvashatsz részleteket. ) Lényeges, hogy nem is szükséges mindkét igénylőnek bemutatni, elegendő ha a házaspár egyik tagja igazolja a biztosítotti jogviszonyt. Így ha a párunk még mindig tanul, mi pedig dolgozunk, akkor az nem jelenthet akadályt a babaváró hitel igényléséhez. 2. Jövedelem igazolása Mint minden hitelnél, a babavárónál is igazolnunk kell a megfelelő jövedelmet az igényléshez. Az ösztöndíj sajnos nem tartozik az elfogadható jövedelmek közé, így csak akkor lehetünk jogosultak a babaváró hitelre, ha legalább az egyik házasfél már megfelelő jövedelemmel rendelkezik. Tehát az OEP igazoláshoz hasonlóan elegendő az egyik félnek igazolnia a jövedelmet, ennél a feltétlenél sem probléma, ha a párunk még az iskolapadban ül.
A rendőrség szerint mindenestre az állampolgároknak növeli a biztonságérzetét, ha minél több embertől elkérik személyi igazolványát. Vitézek és lófők lehetünk, hivatásos doktorok csak módjával Senki ne gyanakodjon, ha az orvosa mondjuk doktor vitéz Kovács Lajosként mutatkozik be, ez ugyanis nem törvényellenes. Az viszont már közokirat-hamisításnak minősülhet, hogy a salgótarjáni alpolgármester egy bölcsész egyesület iskoláját elvégezve úgy döntött, hogy bejegyezteti a "dr. " címet személyi igazolványába. Névjegykártyán, bemutatkozáskor nyugodtan lehetünk grófok, bárók, megkülönböztetésként ifjabbak vagy akár magister emeritusok, hivatalos iratokban azonban le kell mondanunk a lófőségről.
(VIII. 19. ) EMMI rendelet 2. § (2) bekezdése értelmében ellátási esetenként nem haladhatja meg 750. 000. - Ft, azaz hétszázötvenezer forintot. Az ellátásokat a NEAK felé szintén "04" térítési kategóriában kell jelenteni. A fentiek alkalmazása során egy ellátási esetnek egy finanszírozási esetet kell tekinteni. Fontos az is, hogy a beteg általi fenti módon történő térítési kötelezettség csak a sürgős szükség körébe tartozó esetekre vonatkozik, azaz azokra az ellátásokra, amelynek elmaradása esetén a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne (az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. § i) pont). Az így igénybevett ellátások díja akkor sem igényelhető vissza, ha az ellátott utóbb elmaradt járulékfizetési kötelezettségének eleget tesz. Az ellátott személy jogosultságát minden esetben az ellátás igénybevételét megelőzően kell ellenőrizni (fekvőbeteg-szakellátás esetén a felvétel napján, de legkésőbb a felvételt követő első munkanapon) és figyelembe venni.
Az OTP Bank számos fejlesztése közül az idei év egyik legjelentősebb innovációja az új Internet- és Mobilbank, illetve az ezekhez kapcsolódó Digitális Szolgáltatási Szerződés bevezetése. A hitelintézet az új platformok használata során olyan digitális élményt nyújt ügyfeleinek, amelynek során úgy érezhetik, az egész bank ott van a kezük ügyében. Az új Digitális Szolgáltatási Szerződés első lépésben minden meglévő, OTPdirekt szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelünk számára érhető el. Az OTP Bank megújította internet- és mobilbank szolgáltatásait. A lakossági OTPdirekt elektronikus szolgáltatást fokozatosan kiváltja az új Digitális Szolgáltatási Szerződés, mely keretében számtalan új funkció könnyíti meg a bankolást a hitelintézet ügyfelei számára. A Mastercard éves, 1900 megkérdezett bevonásával készült felmérése rámutatott, hogy 2018 és 2020 között 29 százalékról 56 százalékra bővült a mobilbanki felhasználók aránya a bankkártya birtokosok között. Természetesen ennek alapfeltétele az okostelefon penetráció, amely ugyanebben az időszakban 83 százalékról 95 százalékra emelkedett.
Hirdetmény a 2020. október 1-jével életbe lépő fixesítésről Közzététel ideje: 2020. augusztus 3 2020. október 1-jével életbe lépő fixesítéssel egyidőben felülvizsgált kombinációs készítmények listája 2020. október 1-jével életbe lépő fixcsoportok Frissítés ideje: 2020. szeptember 4. 2020. október 1-jével életbe lépő L02AE csoportok Frissítés ideje: 2020. szeptember 1. Határozat a 2020. október 1-jével életbe lépő fixesítésről Publikálás ideje: 2020. szeptember 28. 2020. július 1. Hirdetmény a 2020. július 1-jével életbe lépő fixesítésről 2020. július 1-jével életbe lépő fixcsoportok Frissítés ideje: 2020. május 29. Közzététel ideje: 2020. május 5. Határozat a 2020. július 1-jével életbe lépő fixesítésről Publikálás ideje: 2020. június 29. 2020. április 1. 2020. április 1-jével életbe lépő fixcsoportok 2020. április 1-jével életbe lépő L02AE csoportok 2020. április 1-jével életbe lépő LMWH csoportok 2020. április 1-jével életbe lépő fixesítéssel egyidőben felülvizsgált orális Frissítés ideje: 2020. február 28.