"Ameddig az emberek azt gondolják, hogy az állatok nem éreznek, addig az állatoknak azt kell érezniük, hogy az emberek nem gondolkodnak. " ( Peter Bamm) Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Számunkra még kiemeltebb ez a nap, hiszen alapítványunk is Szent Ferenc nevét viseli. Ennek szellemében az év minden napján arra törekszünk, hogy lehetőségeinkhez képest minél több állatot megmentsünk és igyekezzünk számukra boldog életet biztosítani.
Kedves Szülők és Gyerekek! "Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. " Október 4-én, az állatok világnapján mind a vadon élő, mind a háziállatok iránti felelősségünkre szeretnénk felhívni a figyelmet. Képek forrása:
Az Alapítvány ehhez a tevékenységhez minden apró segítséget köszönettel fogad. Számlaszámunk: Erste: 11991102-02149699-00000000 SWIFT KÓD: GIBAHUHB Nemzetközi számlaszám: HU48 1199 1102 0214 9699 0000 0000
– mondták az emberek, és nevettek. Macskafej (fotó: Moizes Gábor) Azért, macskánk, ne menj a kertbe ki, még gyenge vagy te, reszketős, törékeny; bármit izen az éj, ne higyj neki, maradj nyugton az ablak könyökében. Künn azalatt kurjongat s figuráz a hörcsögképű, tüskebajszu kandúr; fortélyos énekére jól vigyázz, fogadj szót, és ne menj az ablakon túl. Jött a macska, jött a lépcsőn, nyújtózkodva szélesen, karcsú mancsát majd kinyújtva, mint a tigris, mint a hattyú Ádáz kutyám, itt heversz mellettem. Amióta a gazdád én lettem, ez a hely a legjobb hely tenéked: nem érhet itt semmi baj se téged. Rajtam csügg a szemed, hív imádás együgyű szálán csügg, boldog Ádáz. Mert boldog ki jámborul heverhet valami nagy, jó hatalom mellett. S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád bosszújára megrablod a konyhát s csirkét hajszolsz vadul a salátás ágyakon át: jámbor, noha – Ádáz. Eb - Párizs, Franciaország (fotó: Legeza Dénes István) Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend A szobában lakik itt bent? Lám, csak jó az isten, jót ád, Hogy fölvitte a kend dolgát!
Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Háziállataink jólétéről mi magunk tudunk gondoskodni, azonban a vadon élő veszélyeztetett fajok megóvásában is kivehetjük részünket. A WWF fajvédelmi tevékenységét támogathatjuk azzal, ha jelképesen örökbefogadunk egy vadlovat, tigrist vagy akár egy jegesmedvét. Amellett, hogy adományunkkal segítünk abban, hogy ezek az állatok továbbra is zavartalanul élhessenek természetes környezetükben gazdagabbak leszünk egy, az örökbefogadott állatot ábrázoló plüssfigurával és egy névre szóló nevelőszülői oklevéllel is.
Az örökbefogadásról részletesebben a oldalon olvashatunk.
Fontos kiemelni, hogy az állatokról nem csak ezen a világnapon, hanem a hétköznapokon sem lenne szabad megfeledkeznünk. Amennyiben nem áll módunkba befogadni egy kis kedvencet az otthonunkban, úgy más módon is támogathatjuk őket. Keressük fel a legközelebbi állatmenhelyt és vállaljunk önkéntes munkát, sétáltassuk meg az ott élő kutyákat, esetleg támogassuk állateledellel és más szükséges eszközökkel a szervezetet. Felajánlhatjuk az adónk 1%-át is a menhelyek számára, sőt akár jelképesen örökbe is fogadhatunk egy állatkerti élőlényt, aminek a gondozásáról mi magunk gondoskodhatunk a havi, vagy éves szinten felajánlott összeggel. Szerző: HF